A falusi embereknek nem az áruházból kellene megvenniük, amit meg tudnak termelni! - mutatott rá az újabb hibára a Nemzet Bölcse ma délelőtt a kormány vidékfejlesztési tervének bemutatásán. Már-már elképzeltem, ahogy a Lázár tesók a szívükhöz kapnak, s remegő kézzel nyúlnak a telefon után, hogy állami segítségért folyamodjanak a magyar áruházlánc falusi zöldséges-standjainak megmentéséért. Azonban ők valószínűleg tudják azt, amit a Vezér ezek szerint még nem: hogy a falusi emberek túlnyomó része eddig sem a boltban vette meg azokat az élelmiszereket, melyeket meg tudott termelni.

Így volt ez a kádárizmusban, a gaz Gyurcsány alatt, és így van ez most is, hogy a Haza letépte az ellenzékiség láncait. Én három és fél évtizede élek kertes környezetben, és mióta csak az eszemet tudom, a nagyszüleim, és a szüleim művelték a kertünket, majd felcseperedve mi is folytattuk ezt a nemes tevékenységet. Ugyanígy cselekedtek a szomszédaink is, meg azok szomszédai, és a szomszédok szomszédainak szomszédai is generációk óta. Tehát a Főnök már megint feltalálta a spanyolviaszt. Ennek ellenére nem állítom, hogy ok nélkül való volt a mai hegyi beszéd, hiszen mostanság egyre gyakoribbá válik, hogy a falusi emberek eladják, vagy kiadják a kertjüket. Ennek pedig több oka is lehet.

Egyrészt a növénytermesztést és az állattenyésztést az ember nem az anyatejjel szívja magába. Nem árt érteni hozzá, hogy mikor kell kiültetni a paradicsompalántát, hogyan vegyük fel a harcot az undok spanyolcsiga ellen , és tanácsos ismerni a gyümölcsfák metszésének trükkjeit is. Enélkül ugyanis hiába fűti az embert az akarat, nem megy semmire. Az meg urbánus legenda, hogy elég falura születni ahhoz, hogy ezekhez a dolgokhoz konyítson az ember. Ezt tanulni kell.

Ám legyünk jóhiszeműek, és tételezzük fel, hogy a földtulajdonos birtokában van a kertészkedés csínjának-bínjának! Ettől még mindig akadhatnak komoly nehézségek.  Van egy bosszantó jelenség. Úgy hívják, hogy időjárás. És bármilyen hihetetlen, ezt a dolgot még a NER keretein belül sem tudjuk szabályozni. Az elmúlt években nem kevés bosszúságot okozott ez a derék falusi kerttulajdonosoknak, mivel ezen áll, vagy bukik, hogy lesz-e gyümölcse a földműves munkájának. Sokszor hallani felénk a tavasztól őszig terjedő hónapokban, hogy megbolondult az időjárás. Télen hó híján nem fagy ki a föld, tavasszal korán megenyhül az idő, amire aztán rendszerint rájön még egy kiadós hideg és a gyümölcstermésnek máris annyi. Nyáron pedig vagy megállás nélkül esik, vagy egyáltalán nem. A végeredmény ugyanaz: sok-sok munka, minimális eredmény. A túl sok csapadék, vagy a hónapokig tartó szárazság ugyanúgy tönkre tudja tenni a kiskert-tulajdonosok termését, mint ahogy a sok száz hektáron dolgozó vállalkozóét, és ez azért rendesen el tudja venni az ember kedvét az egésztől.

Nem is beszélve arról, mikor egy szép késő nyári reggelen arra ébred az ember, hogy a félig érett zöldségnek, gyümölcsnek lába kelt az éjszaka, csakúgy, mint tavaly, meg tavalyelőtt, mivel három csapás ide, vagy oda, Pintér tábornoknak nem sikerült visszaszorítania ezt a tipikusan falusi folklórt.

Aztán van más összetevője is a dolognak, ami mellett nem kellene elmenni szó nélkül. A kerti gazdálkodásnak kiadásai is akadnak bőven. A földet ugyanis meg kell művelni. Szántani, tárcsázni. Ezt traktorral csinálják. A traktor meg gázolajat zabál. Nem is keveset. Ha Józsi bácsi beül a traktorba, hogy kellő szakértelemmel előkészítse művelésre a kertet, joggal várja el, hogy a gázolaj ára megtérüljön, ezen felül pedig még az elvégzett munkájáért is megkapja a fizetségét. Így aztán a munkálatok végeztével a földtulajdonosnak bele kell nyúlni a farzsebébe, és ki kell fizetnie Józsi bácsinak, ami jár, hogy az őszi szántás idején majd újra tiszteletét tegye.

Ezen kívül vetőmagot kell vásárolni, ami szintén elengedhetetlen a kertészkedéshez, ugyanis mind a répa, mind a paprika, de még az úritök is magról kel. Be kell szerezni a legkülönfélébb permetszereket, mert szép dolog ugyan a biokertészkedés, de itt mifelénk se a krumplibogár, se a peronoszpóra nincs erre tekintettel. Aztán jó, ha vannak kerti szerszámaink, amiket szintén pénzért adnak, és elhasználódnak, esetleg tönkre is mennek. Benzin kell a kapálógépbe, meg motorolaj, és egy aszálytól sújtott nyár folyamán jó sok vizet el tud locsolni az ember, ha nem akarja, hogy kiégjen minden.

A házi növénytermesztés tehát a hiedelemmel szemben koránt sincs ingyen. Nem is beszélve az állattartásról! Ugyanis sem a baromfi, sem a disznó nem működik friss falusi levegővel, mint ahogy nem is fotoszintetizál, így hiába hajtják ki a napra, attól még nem fog megnőni. Takarmány kell a dögnek! Kukorica, búza, árpa, táp, miegymás. Aminek az ára jelenleg az arannyal egyenértékű, egy átlagos falusi kert pedig méreténél fogva is alkalmatlan arra, hogy elegendő mennyiségű takarányt teremjen.

A kertművelésnek vannak bizonyos feltételei, és az eladott, vagy bérbe bocsájtott földek tulajdonosai koránt sem azért szabadulnak a földjüktől, mivel nincsenek tisztában a házilag termelt javak előnyeivel, a fent felsorolt körülmények valamelyikében keresendők az ezt kiváltó okok..

Köszönöm Kedves Vezetőnknek, amit a mai napon a tradícionális falusi földművelésért tett, remélem meglesz a látszata. Ugyanakkor szeretném emlékeztetni arra, hogy bármennyire is szereti a gazda a földjét, ott sem a gázolaj, sem a földgáz nem terem meg, és még elektromos áramot se tud előállítani belőle, hogy a nap végeztével megnézhesse a köztévé kormánybarát híradóját.

Készséggel elhiszem én Viktornak, hogy „minden híreszteléssel ellentétben eredendően mezőgazdasági ország vagyunk”, de neki most inkább az egymillió munkahely megteremtésére illenék fordítani szerény képességeit. Jó múltkor a jobbkeze azt mondta, az ország fejlődésének a kulcsa az újraiparosítás! Nosza, rajta!

A kertgazdálkodást meg tessék csak nyugodtan a falusiakra bízni, Főnök úr. Megoldotta a nép Kádár, Antall, Horn és Gyurcsány alatt is. Ha tőlük nem kért tanácsot, akkor az Önére sincs szükségük!

Elvégre ők sem dumálnak bele, hogyan menedzselje a fociakadémiát!

Magyarországon élni ma már komoly kihívást jelent minden értelemben.

Ezt nem én mondom, hanem egy olyan barátom, aki pár hónappal ezelőtt meggyőződéses jobboldali emberként gondolta úgy, hogy az általa is megszavazott új irány nem vezet sehová. A kilátástalanság és a zuhanó életszínvonal elől próbált valamilyen kiutat találni.

31 éves pék szakmunkás évtizednyi szakmai gyakorlattal, komoly munkabírással. Most egy németországi étterem konyháján mosogat, és zöldséget pucol. Többszörösét keresi annak a szakmunkásbérnek, amit idehaza állandó éjszakás műszakban fizettek neki.

Múlt hét szombaton a délelőtti órákban felhívott. Három és fél hónap után először látogatott haza néhány nap szabadságra. Beültünk a helyi presszóba egy kávéra, és beszélgettünk. Mesélt a munkájáról. Elmondta, hogy nem szeret konyhai kisegítőként dolgozni. Hiányzik neki a pékség, a régi kollégák, a nyugodt légkör, a mindent belengő frissen sült kenyér illata. Ezt szerette csinálni. Most öt munkatársával él egy fedél alatt a munkáltatójuk által bérelt lakásban. Az öt emberből hárman szintén Magyarországot hagyták itt egy jobb jövő reményében. Jól kijön velük, de hiányoznak neki a barátok, az ismerősök, a megszokott otthoni környezet, a család.

Néhány mondatból álló német nyelvtudással hagyta el az országot. Azt mondja, mostanra eljutott arra a szintre, hogy megértesse magát, de még mindig komoly nehézségei vannak e téren. Mesélt a hétköznapi problémákról, amiken mindenki keresztülmegy, aki egyik napról a másikra, mindenféle előképzettség, felkészültség és biztos alap nélkül belevág, hogy egy másik országban próbáljon szerencsét.

Aztán végezetül így zárta le a mondandóját:

-Ennek ellenére nem bántam meg, hogy belevágtam, és eszemben sincs visszajönni.

-Miért? A pénz motivál? - kérdeztem rá.

-Az is! - válaszolta, - de ez csak egy része az egésznek. Odakintről nézve másként látok sok mindent, külső perspektívából olyan ez az ország, mintha nem is itt éltem volna egész eddigi életemben.

-Mire célzol pontosan? - kérdeztem rá.

-Mindenre. - mondta - Magyarország fényévekre van Európától. Minden értelemben. Anyagilag, erkölcsileg, gondolkozását tekintve egyaránt. És csak távolodik. De ezt idebentről nézve nehéz észrevenni, vagy legalábbis belátni. El kell szakadni legalább néhány hónapra az országtól ahhoz, hogy helyükre kerülhessenek a dolgok az ember fejében. Viszonyítási alapot kell szerezni. Rengeteg nehézséggel szembesültem az elmúlt hónapokban, és valószínűleg még jó hosszú időbe telik, amíg sikerül beilleszkednem a német társadalomba. De mégis úgy érzem, hogy megéri végigcsinálni, mert Magyarországon megélni, vagy akár csak túlélni már komoly kihívást jelent.

Furcsa volt hallgatni, több, mint tíz éve ismerem, és tavaly őszig soha nem hallottam tőle, hogy egy másik országban szeretne letelepedni. Most meg azt mondja, hogy itt nem tudja elképzelni a jövőjét. Felálltunk, fizettünk, és elköszöntünk egymástól.

Búcsúzóul sok szerencsét kívántam neki, pedig mindketten tudtuk, magyarországi magyarként nekem sokkal nagyobb szükségem lesz rá.

Az 1998 utáni kormányok közvélemény-kutatásainak eredményeit vetette össze a Republikon Intézet legújabb jelentésében. A Tárki és az Ipsos adataira épülő elemzés szolgál pár érdekes adattal, melynek nyilvánvaló jeleit látni lehet ugyan az utcákat járva, kiérezni a közbeszédből is, mégis furcsa olvasni ezeket a kimutatásokat. Két éve még azt találgattuk, hány cikluson át kell elviselnünk Orbán basáskodását. Még a legóvatosabb politológusi becslések szerint is kinézett nekik két ciklus, de inkább három.

Legyünk őszinték: senki sem számított ilyen gigantikus elkúrásra, arra meg pláne nem, hogy minden orbitális baklövésükre rátesznek még újabb és újabb lapáttal, ami által hatványozottan csapódik le a társadalomban Orbánék eszement politikájának minden negatív hatása. A közvélemény-kutatások tükrében ma már egyre inkább úgy tűnik, jó, ha ezt a négy évet kihúzzák. Ma már erre sem vennék mérget. De nézzük a számokat:

A kétharmados zsenik ma már nem kevesebb, mint 60%-át veszítették el a fülkeforradalmároknak. Szétszaladtak, eltűntek, mint szürke szamár a ködben, valószínűleg a kiábrándult, pártpreferencia nélküli tömegben vegyültek el. A teljes népesség körében mért adatok szerint a Párt ezáltal elérte az első Orbán-kormány alatti népszerűségének mélypontját, ami 2001-ben volt. Akkoriban a Fidesz gyors osztogatásba kezdett, hogy a választásokra visszaerősödhessen, de Medgyessy így is lenyomta őket. Most óvatos becslések szerint is fosztogatás jön, csökkenő jövedelmekkel, és rekordszintű értékromlással, amiből egyenesen következik, hogy pár hónap múlva még az „eddigi mélypontra” is nosztalgiával fognak visszaemlékezni, és apró könnycseppeket morzsolnak el a szemük sarkában ezekre a paradicsomi időkre visszaemlékezve...

A Republikon szerint még szembeötlőbb a zuhanás, ha a kormány szempontjából vizsgálódunk. A kontár-kormány rajongói bázisa gyakorlatilag Gyurcsányék szintjére esett vissza, másfél évi kormányzás után 10 egykori szimpatizánsból kábé négyet tudtak maguk mellett tartani.

A Vezér sem kerülhette el a sorsát a statisztika szerint. A Republikon kiszámolta, hogy a ciklus eddig eltelt másfél éve alatt 40%-nyian léptek ki a fan-clubból, ami egyfajta magyar rekord, mivel még a gaz Fletó, az ördög cimborája, a Magyarság megnyomorítója is csak egyharmados  amortizációnál tartott ugyanennyi idő elteltével.

Nem lehet könnyű ennek az Orbánnak szembenézni a tudattal, hogy nem egészen két év alatt Népvezérből az első számú közellenség szerepébe sikerült leküzdenie magát, ráadásul úgy, hogy ősi vetélytársa lobbizik azért, hogy még egy kis ideig a helyén maradhasson, és hogy egy napon majd alkotmányos eszközökkel zavarják világgá ahelyett, hogy az arab tavasz nagyvezíreinek sorsára juttatnák, esetleg a külföldre bíznák, amit megkövetel a haza.

A Fideszről persze lepereg mindez, ők nem adnak más közvélemény-kutatásra, csak amit ők hamisíttatnak (by Churchill), ezért aztán ülnek a babérjaikon, és dolgoznak az évszázad legnagyobb elkúrásán, - a kétharmad nevében.

Hogy is szólt az a narancsos bölcselet 2006-ban?

A kormány legális, de illegitim.

Talán ideje volna fideszéknél is eszerint az ősi dakota mondás szerint gondolkodni, és tevékenykedni, mielőtt mindannyiunk életére kiható döntéseket hoznak. A kétharmados támogatottságnak már nyoma sincsen, úgyhogy ébresztő, uraim!

Csörög a vekker, Viktor!

Minek annak ellenség, akinek ilyen barátai vannak? - kérdezhetnénk a mai események láttán.

A szélsőjobb mozgolódik, védi a rendszert, ami nem is csoda, megütnék a főnyereményt, ha akárcsak koalíciós erőként is, de markukba ragadhatnák ezt a gátak nélküli , koncentrált hatalmat. Vonáék a fővárosban gyújtogatnak, Csurka meg Szegeden hálálja meg Orbánnak az ajándékba kapott színházat. Védik a Rendszert, ahogy azt kell. Nekik nem az egyszemélyi irányítással van bajuk, esetleg azzal, hogy még nem az ő kezükben van a gyeplő. Reméljük, hogy soha nem is lesz, elvégre Szálasi nyilasai is csak az őrült náci vezér támogatásával vihették végbe vérgőzös ámokfutásukat.

A mai napi jobbikos zászlóégetés nem előzmények nélkül való. Orbán pitbulljai szavak nélkül is értik a vezér parancsait. Schmitt Pál mögül valamilyen rejtélyes okból eltűnt az EU-s zászló 2011 utolsó napjának éjjelén, miközben semmitmondó beszédét szavalta. Aztán jött az új év, az újabb kritikák, és a kormányzati kommunikáció minden megnyilatkozásában azt sugallta, hogy egy nyugatról jövő politikai támadás áldozatai vagyunk.

Elvégre milyen dolog az, hogy kimegyünk kunyerálni néhány milliárd eurót, és cserébe elvárják, hogy betartsuk azokat a szabályokat, amiket a csatlakozási tárgyalásokon még magunkra nézve is kötelezőnek éreztünk?

Nekünk aztán ne szóljon be senki, nekünk aztán ne diktáljon senki, aztán ha nem tetszik a rendszer, akkor good bye, Europe! Mi kiléptünk, aztán innentől kezdve boldoguljatok nélkülünk!

Ja, de pénzt azér' néha küldjetek ám, mer' hát csórók vagyunk. Hiába, a világ Legönérzetesebb Nemzetének is meg kell élni valamiből... Hát úgy tűnik, valahogy így képzelik a szebb jövőt euro-szkeptikus honfitársaink.

Lépjünk ki! Lépjünk ki! - skandálták ma az EB magyarországi képviselete előtti Jobbik-szimpatizánsok. Oké, lépjünk. Aztán mi lesz másnap, észkombájnok?

Kiűzzük a kapitalista nagyüzemeket, úgyis bőviben vagyunk a munkahelyeknek, nem? Vagy majd lesznek briliáns magyar vállalkozások helyettük, akik egy teljesen beszűkült, összezsugorodott magyar piacra termelnek, ugye? Biztos a szittya kofák is olcsóbban adják a káposztát a Turul Centerben, ha kiűzzük a konkurenciát. Hányan vagytok, akiknek dolgoznak barátai, ismerősei, rokonai Európa-szerte, akik kizárólag az EU-tagságunknak köszönhetik, hogy kint lehetnek? Gondoljátok, megköszönik majd, mikor sikerül elérnetek, hogy unión kívüli ország polgáraiként elveszítsék azt a jogot, hogy szabadon vállaljanak munkát ott, ahol szeretnének? Ha majd jöhetnek vissza sorba állni segélyért? Nagy Magyarországot követeltek, és nem veszitek észre, hogy épp az uniónak köszönhetjük, hogy ma már alig van olyan pontja a Trianon előtti Nagy Magyarországnak, ahová el ne juthatnánk teljesen szabadon, korlátok nélkül?

Szeretnétek megint útlevéllel, meg vízummal járni Erdélybe, vagy a Felvidékre? Vagy akkor meg mi van?

Néhány percnyi agyalás után rá lehetne jönni, hogy sokkal, de sokkal többet veszíthetünk az EU-ból való kilépéssel, mint amit nyernénk. Az, hogy Vona, meg Novák szívesebben látna minket Európán kívül, és arról ábrándozik, hogy az egész országból egy nagy Magyar Szigetet csinálnak, ahol Zagyva Gyula kaliberű emberek lennének élet-halál urai, azon nem csodálkozom. Ők ugyanolyan féktelen és korlátlan hatalomkoncentrációban gondolkodnak, mint Orbán. De hogy még mindig áll mellettük bárki a szkinhedeken kívül, az elképesztő.

De mégsem az újfasiszták zászlóégetős performansza az, ami aggasztó az egészben, hanem az a csendes erő, ami mögöttük áll. Ami a háttérben meghúzódva bátorítja őket.

Valamiért a 2006-os tévéostrom jutott az eszembe. Számomra akkor sem az a néhány tucatnyi dühöngő őrült volt a legelborzasztóbb az egészben, hanem az a sok száz ember, aki a háttérbe húzódva, passzívan vett részt a gyalázatban. Akik nem csináltak semmit, csak a jelenlétükkel demonstrálva éreztették a vandál gyújtogatókkal, hogy velük van a tömeg, hogy az egész fidesz-tábor egyetért az utcaköves, molotov koktélos futballhuligánok őrjöngésével. A szélsőjobbos bűnözők belőlük merítették a bátorságot, az erőt, a legitimitást a köztelevízió épületének a felgyújtásához, és kifosztásához.

A mai képeket nézve valahogy ugyanezt érzem. Csak a célpont más, az egység ugyanaz.

Ami ma történt Budapesten és Szegeden, az talán pár ezer neonáci erőfitogtatásának tűnik, de nem árt észrevenni a mögöttük álló, csendben szemlélődő alakokat, akik nem állnak ki a placcra, nem fognak gyufát a kezükbe, csak messze, az árnyékban megbújva, a nyílt együttműködés tényét letagadva csendben kuncognak, mert egyáltalán nem kedvük ellen való, ami történik. A cinkos összekacsintás a hallgatásban nyilvánul meg.

Vannak, akik még ma is úgy hiszik, a saját céljaikra használhatják a radikális erőket, és aztán vissza tudják parancsolni őket Aladdin lámpásába, ha megszilárdul a hatalom. Észre kéne venniük, hogy a tűzzel játszanak.

Európán kívül ma nincs más alternatíva, vagy ha van, annak még az unokáink is inni fogják a levét.

Micsoda nap ez a mai!

Egyik szenzációs interjú követi a másikat!

Kora reggel Vezérünk hazugságokkal sűrűn megtűzdelt nyilatkozatának örvendhettünk, aztán jött Peti bohóc frenetikus egymondatos reagálása az Elnökök Elnöke által elkövetett csínytevésre. A plágiumbotrányt épp most tárgyalja ki a világsajtó, és a mindeddig lojálisnak tűnő jobboldali véleményformálóknál is kiverte a biztosítékot, Petya szerint viszont csak egy méltatlan bulvárkacsa, amivel nem kívánnak foglalkozni.

Hát lelkük rajta, majd foglalkozunk vele mi, ők meg számolgassák, Pali bácsi újabb képregénybe illő kalandja mennyi szavazót hasít ki a rohamosan fogyatkozó kétharmadukból, ami a legfrissebb adatok szerint pillanatnyilag 16%-ra rúg a teljes népesség körében. Úgy érzem, ezek a napok fontos szerepet kapnak majd Orbán Viktor memoárjainak „Így kúrtuk el mi!” című fejezetében.

Itt, ezen a ponton emelem meg a kalapom Gavra Gábor és csapata előtt, akik pár nap alatt többet erodáltak a NER amúgy is töredező, szánalmas kontár-diktatúrájának renoméján, mint a teljes parlamenti ellenzék 20 hónap alatt. És máris megtalálták a rendszer újabb gyenge pontját: Kósa Lalit!

Debrecen első embere frenetikus riportot adott Kósa Andrásnak, mindjárt az első válaszával berúgja az öngólt, mikor azt mondja: százezreket tudnak az utcára vinni, a szavazóik nincsenek apátiában, és a Fidesz ma is választást nyerne, ami - figyelembe véve, hogy az ország milyen helyzetben van – valóságos csoda!

Bizony! Ezt ő mondta. A saját szájával.

Aztán druszája tovább nyaggatja ezt a kivételes zsenit, ezúttal az ellenük szervezett tüntetésekkel kapcsolatban, s az újságíró újra behúzza a csőbe, ezúttal azt találja mondani: „olyan intézkedések sorozatát hoztuk, ami sok tízezer ember egzisztenciáját sértette”.

Na de Lajos! Hát mit szól a Főnök, ha ezt olvassa? A Szijjártó-Selmeczi-Girosz Mesterhármas vért izzad, hogy beetesse a népet, és beleverje a kemény fejükbe, hogy 'NIN-CSE-NEK MEG-SZO-RÍ-TÁ-SOK!', meg hogy 'MIN-DEN-KI JÓL JÁR!, erre te meg odabrunyálsz a küszöbre azzal, hogy azt mondod, tízezreknek tettetek keresztbe?

Az igazmondás felétek komoly következményekkel jár, ezt már Mádi kollégád esetéből megtanulhattad volna, és ezzel a mondatoddal veszélyes ösvényre tévedtél, mindössze a megkárosítottak számát becsülted alul néhány millióval. Te a korkedvezményes nyugdíjasokkal példálózol, de hát volt itt pár millió manyup-pénztártag, autótulajdonos, devizahiteles, vállalkozó, melós, meg miegyéb, akik szintén nem hálával telt szívvel gondolnak rátok, s az sem véletlen, hogy kánonban csuklik a frakció napestig, amíg be nem zárnak az üzletek.

Azt is mondja Lajos, hogy tízezren voltak tüntetni az operánál! Hát azt kívánom neki, annyi kelés nőjön a seggére, mint ahánnyal többen voltak ott, majd megtanulna rendesen számolni!

Ja, meg azt, hogy demokratikusabb lett minden szerte az országban! Az adatvédelmi hivatal erősebb lett, az Alkotmánybíróság hatékonyabb lett, sőt, még a bíróság is függetlenebb, mint valaha, bár – mint mondja: Szájer József felesége valóban Szájer József felesége. Hát igen, az... A legfőbb ügyész meg a haverotok. De tudom, ez se baj. Sőt, igencsak hasznos tud lenni, ezt már bizonyította 2002 után...

Ezek után Lajos úgy gondolja, ideje kétségbe vonni az ellenük fellépők hitelességét. Azt, hogy Lendvai Ildikót, vagy Szekeres Imrét lehúzza, hagyján. De ő kérdőjelezi meg Kónya Péter és Árok Kornél hitelességét? Hát mondj egy példát, Lajos, mikor csináltak ők segget a szájukból? Utána én mondok tízet, mikot te megtetted!

Azt is kérdezi Lajos, mi a baj azzal, hogy kinyitották a kiskaput a magánbiztosítók előtt az egészségügyben? Hát az, Lajos, hogy ti írattatok ki népszavazást azzal a jelszóval, hogy az „egészség nem üzlet”. És hablatyolhatsz hülyeségeket Keith Richardról, meg pótlólagos lehetőségekről, meg mediatizált társadalomról, falra hányt borsó!

Ezután még azt is mondja, hogy ők a magyar emberek érdekében politizálnak!

Láttad te a visszajelzéseket, Lajos?

84%-unk üvölti, hogy hagyjátok abba, mert szar az, amit csináltok! Arra vered magad, hogy a gazdasági válság közepén inflációs szinten tudjátok tartani a nyugdíjak értékét? Hány nyugdíjas fagyott meg idén a fűtetlen lakásában, Lajos? Hányan nyomorognak, miközben ti épp a háromszorosára készültök emeltetni a fizetéseteket?

Aztán az Orbán pénzügyi felelősségét firtató kérdésre azt feleli Debrecen ásza:

„A forintárfolyamnak törvény szerint is több gazdája van.”

Na, mit szóltok?

Hát persze, hogy megint Simorra mutogat, mikor a forint árfolyamáról kérdezik!

Lajos, te zseni! Hát nem az ő képével volt kiplakátolva a CNN meg a CNBC 2010 nyarán, hanem a tiéddel, ha jól emlékszem! Nem rajta röhögött a fél világ, hanem rajtad, meg a Petyán! Nem ő indított kamikaze-kommandót a világgazdaság ellen, hanem a főnököd, meg a te totálkáros bandád!

Rémlik?

Végezetül azt is mondja a Lajos, hogy ez az egész egy fílinggyártás.

Úgy van, Lajos. Én is érzem a fílinget. Érzem a családomban, meg a munkahelyemen. Az utcákon, az ismerőseim körében. A buszon, és a teszkóban. Mindenhol ott van. Tudod, miből tevődik össze ez a fíling, Lajos?

Haragból! Csalódottságból! Kilátástalanságból! Keserűségből! Félelemből! Létbizonytalanságból! Indulatból! Felháborodottságból! Megaláztatásból!

Arról, hogy ez a fíling ott van az ország minden szegletében, nem csak ti tehettek. Az elődeiteknek is volt benne szerepe bőven. Emlékszel még, milyen megsemmisítő vereséget szenvedtek 2010 tavaszán?

Na, az semmi ahhoz képest, ahogy ti lesztek kiszavazva!

És buherálhatjátok bárhogy a választási rendszert, nagyon, de nagyon csúfos bukta lesz a vége!

Orbán újra megvillantotta képességeit a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Az ember, aki még sohasem hazudott, most már a látszatra sem ad. Úgy tűnik, a Vezér mostanra tényleg azt hiszi, hogy ebben az országban mindenki hülye, és senki nem emlékszik semmire abból, amit az elmúlt hónapok, évek alatt összezagyvált.

A magyar közmédiában uralkodó viszonyokat kitűnően tükrözi, hogy az országos botrányt keltő, minden eddiginél súlyosabb Schmitt-ügyről egy szó sem esett, továbbra is megy a sumákolás, falazás, meg a nép hülyítése a jó elvtárs kimosdatása érdekében. Ezen felül pedig folytatódik a vetítés, sumákolás, csúsztatás ezerrel. Igazmondó Miniszterelnökünk minden válaszával bizonyítja, hogy a hazugnak megbélyegzett Gyurcsány egy kismiska hozzá képest.

De hogy ne csak a levegőbe beszéljek, nézzük témakörönként, mennyire másnak látja Viktorunk a világot az elmúlt évekhez, hónapokhoz, sőt hetekhez képest.

Az interjúban emlékeztetik, hogy az Európai Bizottság a héten jelezte, három törvénnyel kapcsolatban szeretne változtatásokat. Orbán erről azt mondja : "ha vannak olyan érvek, amelyek a jogszabály megváltoztatása mellett szólnak, meg fogjuk fontolni. A médiatörvény esetében is így járt el a kormány.

Ebben a válaszban egy mindössze pár hetes véleményével megy szembe. A 180 fokos fordulat oka tiszta, és világos: szüksége van az IMF hitelére. Az pedig csak az unióval együtt megy. Ennek viszont feltételei vannak, ahogy az mostanra mindannyiunk előtt világossá vált. Orbán nem az a fajta, aki kiáll a pódiumra, és bukását beismerve, egyenes ember módjára elindul a helyes ösvényen. Ehelyett szeretett népét hülyére véve úgy tesz, mintha ő jutott volna kompromisszumra az Európai Bizottsággal, és nem ők kényszerítenék arra, hogy a jogszabályokon változtasson. Emlékezzünk csak, mit is mondott alig egy hónappal ezelőtt ugyanebben a témában: a magyar jogalkotásba senki sem szólhat bele, nincs olyan a világon, aki megmondhatná „a magyar nép választott képviselőinek, milyen jogszabályt alkothatnak és milyet nem”.

Na persze, akkor még az IMF-megállapodásról is másképp gondolkodott, valahogy így: „ha az IMF ad nekünk egy biztonsági hálót, akkor nagyobb önbizalommal, nagyobb biztonságérzettel vágunk bele az előttünk álló időszakba, de ha nem jön létre ilyen megállapodás, akkor is megállunk a saját lábunkon, mivel a 2012-es magyar költségvetés egy figyelemre méltó alkotás.”

Az elmúlt hetekben szembesült vele, hogy a pénz nélkül nekünk annyi, ennek fényében pedig érthetővé válik, miért érzi ma úgy a felcsúti szájhős, hogy talán mégis van némi beleszólása a jogalkotásba az Európai Bizottságnak.

Orbán Viktor kifejtette: bírói ügyekben az EU-nak nincs kompetenciája, „ez magyar ügy”. A vitatott kérdéssel, a bírák nyugdíjkorhatárával összefüggésben megjegyezte, éppen az Európai Unió szereti az átlátható, világos, tiszta nyugdíjszabályokat. Magyarországon is az történt, hogy a köz alkalmazásában állók esetében az általános nyugdíjkorhatárhoz kell igazodni.

Ez a felelet a pofátlan csúsztatás kategóriájába tartozik. Magyarországon koránt sem egy irányba mutatnak a nyugdíjazás szabályai. A nyugdíjintézkedések zöme épp az aktív kor kitolására törekszik, folyamatosan növelik a nyugdíjkorhatárt, az 1957-ben születettek például már csak 65 éves kor felett vonulhatnak majd nyugállományba. A korengedményes és korkedvezményes nyugdíjak eltörlése szintén ebbe az irányba mutat. Ezzel a logikával megy homlokegyenest szembe a nők 40 év utáni nyugdíjba engedése (ami mögül a Fidesz politikai okokból nem mert kihátrálni) , illetve a bírák nyugdíjazása, amivel egyértelműen a bírói kar meggyengítése, illetve kormányhű emberek kinevezése lehet a cél. De a tisztánlátás okán nézzünk néhány adatot a környező országokból: Az OIT adatai szerint az Egyesült Királyságban és Spanyolországban 75 éves korukig dolgozhatnak a bírák. Magyarországon az eddigi korhatár 70 év volt. Ezzel az uniós átlagba tartoztunk. Idáig a szlovák bírákat küldték a legkorábban nyugdíjba, 62 éves korukban. A korhatár a többi országban 65, 67 és 68 éves kor. A magyar bírák nyugdíjazásánál tehát a szlovák példát követi a kormány, ráadásul az ügyészségre, és más szervezetekre nem vonatkozik a kényszernyugdíjazás. Orbán tehát csúsztat, mikor azt mondja, a bírák leváltása a magyarországi nyugdíjrendszer egységes trendjébe illeszkedik. A bírákat az Európa-szerte legalacsonyabb korhatárral küldik nyugállományba, miközben mindenki más számára kitolják a munkában töltendő évek számát.

„2010-ben és 2011-ben gyorsan javult a költségvetési hiány, de „kétségkívül nem olyan intézkedésekkel, mint amilyet az Európai Bizottság szeretett volna, ők hagyományos megszorító intézkedéseket akartak, ezt azonban az emberek nem bírták volna ki, ezért vezette be a kabinet a tehermegosztás elvét. Bevontuk a nagy cégeket, bankokat, válságadót vetettünk ki 3 évre, ebből 1080 milliárd forint jött be mostanra.”- mondta Orbán, hozzátéve, hogy ezt a pénzt nem a bérből, fizetésből élőktől, nyugdíjasoktól vették el. - "Ez az uniónak nem tetszett, mert nem a hagyományos módon csináltuk, de az elejétől jeleztem, hogy 2013 januárjától kivezetjük a válságadót"

Ennél a pontnál emlékezzünk vissza 2010 nyarára, az IMF híres-hírhedt kipaterolásának időszakára.

Orbánék a készenléti hitelmegállapotás meghosszabbítására készültek, aztán miután a delegáció elé tárták gazdaságpolitikai terveiket, ők felálltak, és szó nélkül hazaszaladtak. A hivatalos kormányzati kommunikáció szerint az EU és az IMF korlátozni akarták a magyar kabinet pénzügy-politikai mozgásterét, „megszorításokat akartak az emberekre erőltetni”, amiről jóságos kormányunk hallani sem akart, ezért indították el a gazdasági szabadságharcot. Jól hangzik, vevő is volt rá a nép.

Kár, hogy ebből az egészből a szó sem volt igaz. Olvassunk csak bele az IMF 2010. július 6 és 17 közt hazánkban tartózkodó delegációjának jelentésébe:

Nehéz döntések meghozatalára lesz szükség a bevételi oldalon – ahol a hitelezést és növekedést várhatóan kedvezőtlenül érintő, jelentős méretű, a pénzügyi szektort terhelő különadót átmeneti jelleggel tervezik bevezetni – és a kiadási oldalon egyaránt. A fiskális konszolidáció ezen összefüggésében fontos, hogy a sebezhető csoportokat továbbra is megóvják a gyenge gazdaság hatásaitól, azonban minden további támogatást célzottan és transzparens módon kell nyújtani. Szükséges továbbá a jelentős, veszteséges állami tulajdonban lévő vállalatok átalakítása, hogy kisebb terhet jelentsenek a költségvetés számára.

A kipaterolt szervezet tehát nem a zemberek megsarcolását akarta a kormányra erőltetni. Ahogy a szövegből kitűnik, az állami tulajdonú pénznyelők átalakítását próbálták elérni, ami mind a mai napig nem történt meg. Ehelyett kaptunk Orbánéktól 27%-os áfát, teljes mértékben áthárított különadókat, eltörölt adójóváírást, 3.9%-os inflációt, ugrott a teljes magánnyugdíjvagyonunk, lefullasztották a gazdaságot, a hitelezést, az életszínvonal pedig megállíthatatlanul romlik, és a 84%-os elégedetlenségi mutatót látva nem sokakat vigasztal, hogy a leggazdagabbak zsebét azért sikerült dagadtra tömniük.

„A módszerünk az uniónak nem tetszett, mert nem a hagyományos módon csináltuk, de az elejétől jeleztem, hogy 2013 januárjától kivezetjük a válságadót” - mondja.

Akkor nézzük csak, hogy beszélt a bankadó kivezetéséről a 2010. augusztus 3-i Magyar Nemzetben:

Bár a héten elfogadott bankadó csak három évig lesz érvényben, 2012 után is fizetniük kell a közterheket a pénzintézeteknek. A bankadó megszűnése nem azt jelenti, hogy 2013-tól nem lesz bankadó, csak az a kérdés, hogy milyen típusú teher lép a jelenlegi adó helyébe.

Vagyis ebben is hazudott!

Arra a kérdésre, hogy az államcsőd lehetőségével foglalkozik-e, Orbán Viktor azt válaszolta, ez egy komolytalan dolog. Hozzátette, könnyű rémhíreket terjeszteni, de „ennek levét aztán mindig a magyarok isszák meg: a külföldiek idehozzák a pénzüket, hogy az Európában ma legjobb üzletet jelentő magyar állampapírt megvásárolják. Közben beetetik a magyarokat az államcsődszöveggel, ők meg a pénzüket ahelyett, hogy egyébként – mint a külföldiek – itt, Magyarországon a legjobb befektetésbe tennék, elkezdik kivinni az országból”.

Hát nézzük, hogy állunk ezzel.

Egy magyar államcsőd lehetőségét ma már világszerte lehetséges opciónak tartják. Elég belenézni a jelentős nyugati lapokba, és szembesülünk azzal, hogy egyáltalán nem valóságtól elrugaszkodott képzelgés az államcsőd bekövetkezte. Persze lehet arra hivatkozni, hogy a tekintélyes médiaorgánumok támadásai politikai indíttatású akciók. Akkor nézzünk autentikusabb forrásokat, melyekből az államcsőd kockázatára következtethetünk.

Az úgynevezett CDS-felár 2012. január 4-én 700 bázispontra emelkedett. Ez annyit jelent, hogy tízmillió eurónyi magyar állampapír törlesztési biztosításáért cserébe 700 ezer eurót kell adni. Csak az összehasonlítás végett: a Fidesz által „válságmélyítőnek” nevezett Bajnai-kormány leköszönésekor az ország CDS-felára 170(!) ponton állt. Ez alapján könnyen kiszámítható, hányszor nagyobb ma az esély egy esetleges államcsődre 2010-hez képest. Ezen felül hivatkoznék a CMA Datavision pár nappal ezelőtti felmérésére, mely szerint Magyarország jelenleg a világ 9. legkockázatosabb országa! Azért az, hogy minden hitelminősítőnél bóvliba soroltak minket, nem csupán a véletlen műve. Na, ennyit a rémhírekről.

De nézzük a dolog másik felét: mennyire jó befektetés a magyar állampapír.

A válasznak ebben a részében kétség kívül van igazság, csak éppen nem úgy, ahogyan azt a mi Reménysugarunk sugallta. Ma a magyar állampapír azért számít jó befektetésnek, mivel a legkockázatosabb portfóliók közé tartozik, s ezáltal jóval nagyobb kamatot fizetünk utána a kalandor típusú befektetőknek, mint amit egy viszonylag stabil, biztonságos állampapír után kéne adnunk. Az idei első aukción „a 10 éves magyar államkötvények hozama 10% fölé emelkedett, amire 2009 eleje óta nem volt példa”.

Bár kétségtelen, hogy a legutóbbi állampapír-kibocsájtás során túljegyezték a kötvényeinket, azonban a hozam változatlanul magas (9.38-9.41%), ráadásul a mérsékelt siker valószínűleg leginkább az IMF-fel kezdődő esetleges tárgyalások hírének köszönhető. Ha ez nem halad kellően olajozottan, az állampapírpiac újra lefagy.

És ha már az IMF-nél tartunk, maradjunk is itt.

Azért hozták létre a valutaalapot, hogy az segítse a társult államok gazdasági növekedését és pénzügyi egyensúlyát. Tehát ez a legjobb intézmény a mi számunkra, hiszen Magyarországnak is a legnagyobb problémája a következő évben nem a pénzügyi egyensúlytalanság lesz, hanem a gazdasági növekedés. Magyarországnak éppen azért van szüksége IMF-hitelre, hogy ne a pénzügyi bizonytalanság kérdéseivel kelljen foglalkoznia, hanem a gazdaság növekedésre összpontosíthasson.

Ugye, nem is kell ecsetelnem, mi mindennel illették szabadságharcosaink az elmúlt években ezt a „három betűs intézményt”?

2010. júliusában Orbán többször is megnyilatkozott az IMF gazdaságunkban betöltött szerepéről. Az Egyenes beszédben például ezt mondta: „Nem akarunk tárgyalni az IMF-fel a velük kötött szerződés októberi lejárta után. Az IMF-fel utána nem lesz dolgunk. A kormány nem akar újabb hitelt igénybe venni az IMF-től, mert a magyar gazdaságot a piacról kell finanszírozni. Hitelt nem azért adnak, hogy segítsenek, hanem keresni akarnak rajta” - jelentette ki Orbán, aki a nemzetközi szervezettől kapott kölcsönnel kapcsolatban utalt arra, hogy "aki adta, az nem járt rosszul".

Hitelt nem azért adnak, hogy segítsenek, hanem keresni akarnak rajta! - mondta 2010-ben.

Azért hozták létre a valutaalapot, hogy az segítse a társult államok gazdasági növekedését és pénzügyi egyensúlyát! - mondta ma.

Na, mikor hazudott?

Hadd idézzek fel még néhány orbáni gondolatot ezzel kapcsolatosan:

„A gazdaságpolitikai megállapodás az IMF-fel Magyarországnak nem érdeke, mert az korlátozná az állam mozgásterét.”

„Leváltunk az IMF-ről, és ezzel visszanyertük Magyarország mozgásterét.”

„Kiálltunk az országért,amikor rendben és méltó módon elbúcsúztunk a Nemzetközi Valutaalaptól.”

Ugye, milyen nagyot fordult a világ azóta, emberek?

 2012-ben lesz egy európai gazdaságpolitikai fordulat – Európa kezeli az euróválságot – a második félévben aztán beindul a növekedés. Alacsony költségvetési deficit, csökkenő államadósság, tartós változások, szerkezeti reformok kellenek, melyből az előbbi kettőt már elérte az ország – beszélt Orbán az IMF elvárásairól.

Íme, a következő 180 fokos fordulat a pár hónappal ezelőtti önmagához képest.

Az euróválság és az ahhoz kapcsolódó reálgazdasági válság nem múlik el a következő néhány hónapban, évben. Az euró, az európai gazdaság nem kerül ki a folyamatos támadások fókuszából a következő 8-10 évben.

Bizony, bizony...

Ezt ugyanez az Orbán Viktor mondta ugyanezzel a szájjal, és mondanom se kell, hogy nem telt el 8-10 év azóta, még fél év is csak szűkösen. Akkoriban még a keleti szél jótékony hatásairól ábrándozott, és a haldokló nyugati kapitalizmusról vizionált.

A nyugati társadalmak most amolyan „szívinfarktust” kaptak, ezután át kell gondolniuk, hogyan épülhetnek fel. - mondta emlékezetes másfél évvel ezelőtti tusnádfürdői beszédében, ma meg már növekedést jósol 2012 második felére. Hát nem furcsa?

Szinte megdöbbentő, hogy ez az ember minden alkalommal úgy nyilatkozik, mint aki a bölcsek kövét rejtegeti a zsebében. Ebből az egyetlen beszélgetésből is tisztán és világosan látszik, hogy úgy cserélgeti az ideológiáit, a nézeteit, mint más a kabátját. Ma már szembe megy azzal, amit egy éve még egyetlen igaz útként interpretált, egy év múlva pedig valószínűleg ugyanígy szembefordul majd a mostani érveivel. Mindezt pedig úgy, hogy véletlenül se vallja be a baklövéseit. Ez a terjedelmes hazugságlista egyetlen nyilatkozata alapján született, de sorra vehetnénk az összeset.

Ezek után ugye felesleges elmagyarázni, miért veszett el mára minden hitelességünk?

Azok, akik úgy gondolták, Schmitt Pál elnöki székből való eltávolítása áll a plágium-botrány kirobbanása mögött, valószínűleg tévedtek. Én amúgy sem tartottam valószínűnek ezt a verziót. Ha Orbán már most be akarna vonulni a Sándor-palotába, talált volna kíméletesebb módszert is hűséges udvaronca eltávolítására, ő csak az ellenfelei megsemmisítésében és földbe döngölésében leli örömét, Pali bá' pedig nem ellenség, hanem a leglojálisabb kiszolgálók egyike.

Az ATV megkeresett jó néhányat a Fidesz-KDNP képviselői közül, hogy megérdeklődje, mi a véleményük az Emberek Emberének újabb kalandjáról, de az amúgy szigorú és kérlelhetetlenül konzervatív honatyák kivétel nélkül meglepően megértőnek, már-már liberálisnak mutatkoztak a szellemi tolvajlás bűnének tekintetében.

Az én kedvenc megszólalóm Lukács Tamás KDNP-s politikus, aki nem lacafacázik, egy elegáns mozdulattal félretolja Pali bácsit, mondván: ez az egész ügy karaktergyilkosság, politikai lejáratás. Ki kell vizsgálni! Az államfőt így kvázi felmenti, ezzel szemben rögtön ráküldené a pitbullokat a disszertációt bíráló professzorokra, akikkel közel sem ilyen megbocsájtó, s ezáltal kérlelhetetlenül rámutat a valódi felelősökre: "Az első kérdés, hogy fölmerül-e a dolgozatot summa cum laudéval honoráló két bíráló felelőssége, hiszen 1992-ben nem ismerték föl az öt évvel korábbi Georgijev-tanulmányt. Nem rendelkeztek ennyi szakismerettel? A tényállás tisztázása szempontjából először azt kellene tisztázni, hogy egy láb- és végjegyzet-hiányos dolgozatot hogyan fogadhattak el!" - mondja Lukács Tamás!

Na, ezek után a nagyra becsült ítészek helyében elkezdenék csomagolni, mielőtt Budai Gyula odaér...

Nézzük azonban, hogyan vélekednek a többiek.

Vannak, akiknek nincs véleményük, vagy csak nem szeretnék megosztani a nagyérdeművel, közéjük tartozik Balogh Zoltán, Bányai Gábor és Pálffy István, akinél a híradás szerint elakadt a lemez, mivel a riporter kérdésére többször is a következő mondatot ismételgette: „Nem vagyok Magyarországon!!” Úgy tűnik, bármennyire is kemény, kuruc, keresztény ember ez a Pálffy, amint átlépi határainkat, már nem mer mit mondani az itthon történtekről.

Révész Máriusz olvasta a hírt, de véleménye még nincsen. Nem baj, talán majd a következő parlamenti szunyókálás alkalmával eszébe jut valami neki is, kivárjuk.

Gulyás Gergely sem volt bőbeszédű, ő sem nézett még utána, hogy mi lehet ez az egész, mint mondja, csak a hírekben hallott a dologról, alkotmányozásban jártas fiatal barátunk pedig a hírek alapján úgy tűnik, nem alkot véleményt.

Jöjjön L. Simon László, aki civilben ír, s így minden bizonnyal kialakult véleménye van azokról, akik mások szellemi javait saját magukénak tüntetik fel, hogy ezáltal bármiféle előnyhöz jussanak. Szó szerint idézném a képviselő úr véleményét: „Majd meglátjuk, hogy mi az igazság. Én író vagyok, úgyhogy a plágiumot nem tartom sokra, de a vendégszövegeket nagyra értékelem”.

Micsoda jellem, emberek! Micsoda nagylelkűség! Nem tartja sokra, ha valaki sajátjaként tünteti fel más valaki művét! Hallottak már ilyet egy írótól? Reméljük, ha majd valakinek eszébe jut az ő könyveit a saját neve alatt kiadni, akkor is ilyen megértőnek mutatkozik L. Simon úr!

Iván László más megvilágításból szemléli az ügyet. Állítása szerint nem ismeri a disszertációt és az előzményeket, de mivel Schmitt Pál mégiscsak a legmagasabb közjogi méltóság, meg kellene gondolni, mennyit árthat ez a támadás az egész országnak. Nagyon remélem, hogy Iván professzor nem arra céloz, hogy le kellene szállni az ügyről, és besöpörni szépen a szőnyeg alá, mert ez esetben azt kell üzennem, nem az árt az országnak, aki hangot ad a jogos felháborodásának, hanem az, aki szégyenszemre Schmitt Pál kaliberű karrierista bohócokat emel közjogi méltóságba.

Iván úr, ön hogy is szavazott?

Kerényi János az újságíróktól hallott elsőként a dologról, ezután időt kért, hogy tájékozódjon, és „kialakítsa a véleményét”. Ez a cikk állítása szerint délutánra történt meg, amikor is Kerényi képviselő addig jutott a véleményformálásban, hogy elmondja, micsoda nagyszerű ember ez a Schmitt Pál! Négy, vagy öt nyelven beszélő olimpiai bajnok, az életműve makulátlan, és nagyszerűbb államfő a világon nincsen!

Hát ennyi!

Schmitt Pál ártatlan. Bűnös mindenki más. Azok, akik minősítették a disszertációt, azok, akik kirobbantották a botrányt, és mi is, akik blogokon, közösségi oldalakon beszélünk, és gúnyolódunk ezen.

Mi állítólag leromboljuk az ország tekintélyét. Schmitt Pál nem rombolja le. Ő rendben van. Mint ahogy azok is, akik a Sándor-palotába küldték annak ellenére, - vagy inkább épp azért, - mert tisztában voltak a kvalitásaival. Ezek az emberek idén ősszel arra kérték a rektorokat, hogy tudassák a hallgatóikkal, bűncselekményt követ el az, aki sajátjaként nyújt be más által elkészített diplomamunkát, és akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. Van valakinek kétsége afelől, hogy ha ezt egy civil követi el, már bíróság elé citálták volna, és a fent említett urak mindegyike savanyú pofával prédikálná, micsoda megengedhetetlen dolog történt? Van bárkinek kétsége afelől, hogy ha ez egy ellenzékhez kötődő fazonról derül ki, akár visszamenőleges hatállyal hoztak volna törvényt, csak hogy rács mögött láthassák?

Most meg sumákolnak, védik a haverjukat a  polgári keresztény-konzervatív díszpintyek, akik nem is olyan rég még nagy mellénnyel harsogták, hogy ebben az országban ezentúl kivétel nélkül mindenkire vonatkoznak a törvények. Gyerekeket záratnak börtönbe bizsulopásért, bíróság elé állíttatnak fiatalokat, amiért torrentről, vagy warezről töltenek le filmeket, most meg mosdatják a szerecsent.

Hát nesze nektek, új irány!

Nesze neked, következmények nélküli ország!

Nyikos László jobbikos képviselő, a Számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöke bejelentette, hogy a szakkör ellenzéki tagjai összedugták a fejüket, s rövid tanakodás után arra jutottak, ideje volna megkérdezni a Nemzet Pénztárosát, hogyan is állunk ezzel a gazdasági szabadságharccal.

Vannak arra utaló jelek, hogy nem jól. Mint azt a radikális színekben pompázó Nyikos múlt héten bővebben is kifejtette, a forint-euro árfolyam kirúgta a plafont (azóta kicsit korrigált), drágul az import, kilő az infláció, az önkormányzatok és vállalkozások siratják kölcsönből szerzett javaikat, a lakossági hiteleseknek az a része pedig, aki nem volt elég ügyes, hogy a semmiből előkaparjon egy összegben egy lakásra való kápét, bizony most még többet fizet, és még az sem vígasztalja, hogy mostanra minden bizonnyal az összes derék parlamenti képviselő feje fölül eloszlott a kilakoltatás árnyékának réme.

A legszebb az egészben, hogy a Nemzetmentő Zseniknek még azt is sikerült elérni, hogy mostantól már a forinthitelesek is többet perkálnak a jegybanki alapkamat kényszerű emelése folytán, így aztán lassan kezdhetnek gondolkodni az ő megmentésükön is.

A bizottság prominensei arról kérdeznék zavaros tekintetű, s még zavarosabb elméjű fantasztánkat, hogy a tények, s az eddigi tapasztalatok tükrében van-e esély arra, hogy tartható a 2012-es költségvetés, vagy lelkileg fel kell készülniük, hogy újragondolják az egészet.

Komoly zavar támadhatott az Erőben, hiszen alig pár hete maga, az Egyes Számú Testvér nyilatkoztatta ki róla, hogy „a főszámokat nem csak hogy nem kell, hanem nem is szabad módosítani”, hiszen az „egy figyelemre méltó alkotás”.

A Vénusz születése Boticellitől, az egy figyelemre méltó alkotás, a Matolcsy-féle költségvetés ellenben fércmunka, ami pár hónap múlva csúnyábban néz ki, mint Orbán lencsevégre kapott parlamenti jegyzetei.

De botcsinálta kormányunk ezt sosem fogja belátni, Matolcsy meg pláne, hiszen tudvalevő, hogy Gyuri testsúlyának mintegy 83%-át az önbizalom teszi ki, s nem érheti őt olyan súlyos kudarc, amiben ne volna képes meglátni a szépet és a jót!

Mindezt rögtön bizonyítani is tudom, méghozzá a Mester saját keze által írt publikációjával, amellyel a Bumeráng apropóján örvendeztette meg rajongói táborát. Nem, ez nem az a bumeráng, amelyik fejbe találta szegényt, hanem Michael Lewis könyve, mely Gyurka szerint újabb szenzációs bizonyítéka annak, hogy 2+2 az nem lehet négy, és a cafatokra tépett közgazdasági tankönyvek összecelluxozása helyett tovább kell araszolnia az általa járt felfedezetlen vidéken, s bár sötét is van, a hely szűke miatt már haladni is csak négykézláb tud, de minden méter után nagyot rikkant Viktornak, hogy kövesse, mert a távolban már látja az édenkert fényeit.

Na de mit ír korszakalkotó művében ez a géniusz?

Jelenlegi szomorú helyzetünkben azt gondolnánk, elkeseredett önmarcangolásba kezd, s ruháját megszaggatva verbálisan sírba ereszti az unortodox gazdaságpolitika ripityára tört és megalázott testét, puszta kézzel földet hány rá, és szól Viktornak, hogy verje le a keresztet. De nem!

Gyurinak már megint fergeteges sikerélménye van, felebarátaim! Azon örvendezik, hogy az elmúlt év erélyes intézkedéseinek köszönhetően (lásd: nyugdíjpénztárak kirablása) a költségvetési hiány 3% alá csökkent, és 2012-ben folytatódik a tendencia (mindenki dugja el, amije van!). Megállították az államadósság növekedését (hö...), és enyhítették a devizában eladósodott családok terhét (2010: 1 sváji frank = 182 Ft ; 2012: 1 svájci frank = 255 Ft ! 182<255.)

Ne gondolja senki, hogy Matolcsy ferde szemmel tekint a jövőbe, ő a példátlan kudarcok megélésében is csak saját profizmusának bizonyítékát látja! Ő a gazdaság Ed Wood-ja! Jelen cikkében ezt a tanulságot vonja le regnálásának romboló hatásait elemezve: „másfél év alatt bebizonyosodott, hogy képesek vagyunk gyengeségeinkből erősségeket kovácsolni”. „A hiányzó egy, de inkább másfél millió munkahelyről” boldogan kijelenti: „ma már 30 ezerrel több van, mint egy éve”! Tekintsünk el attól a jelentéktelen mozzanattól, hogy épp Matolcsy újabb agymenésével egy időben jött a hír, miszerint néhány héten belül 7000 ember repül a közigazgatásból. Ehelyett számoljunk egy kicsit. Ha évente 30.000. munkahellyel bővül a mi kis hazánk, akkor mire is lesz meg az egymillió? Ha jól számolom, 2045!

Na tehát, egy dolgot le kéne szögeznünk.

Az a politikus, aki botor módon azt nyilatkozza, hogy a „szőnyeg szélére állítja” Matolcsyt, nincs tudatában annak, mire vállalkozik. Ahhoz ugyanis, hogy Gyurkát meg lehessen szorongatni, előbb tudatosítani kéne benne, hogy az, amit művel, nem jó. Ha pedig a világ összes közgazdásza, elemzője, hitelminősítője és befektetője nem járt sikerrel, akkor nem gondolom, hogy a költségvetési bizottság versenyzői jó eséllyel indulnak.

Gyurka csak ül az általa összehordott gazdasági romhalmaz tetején, vidáman dúdolgat, és várja, amíg a kupac virágba borul. Az, aki azt gondolja, sikerül őt szembesíteni a valósággal, és kizökkentenie az ő kis rózsaszín álomvilágából,  épp olyan reménytelen eset, mint ő.

Gyuri legfrissebb helyzetértékelése láttán úgy tűnik, hogy szegény ördögöt végleg elvesztettük! Megértésre, és egy türelmes orvosra volna most szüksége, nem szívtelen ellenzéki képiselők kukacoskodó keresztkérdéseire. Szorítsunk neki, hogy a küszöbön álló fegyverletétel után találjon valami remek hobbit, ami lefoglalja, és távol tartja a pénzügyektől.

Most már biztos, hogy a gazdaság nem az ő világa!