Magyarországon élni ma már komoly kihívást jelent minden értelemben.

Ezt nem én mondom, hanem egy olyan barátom, aki pár hónappal ezelőtt meggyőződéses jobboldali emberként gondolta úgy, hogy az általa is megszavazott új irány nem vezet sehová. A kilátástalanság és a zuhanó életszínvonal elől próbált valamilyen kiutat találni.

31 éves pék szakmunkás évtizednyi szakmai gyakorlattal, komoly munkabírással. Most egy németországi étterem konyháján mosogat, és zöldséget pucol. Többszörösét keresi annak a szakmunkásbérnek, amit idehaza állandó éjszakás műszakban fizettek neki.

Múlt hét szombaton a délelőtti órákban felhívott. Három és fél hónap után először látogatott haza néhány nap szabadságra. Beültünk a helyi presszóba egy kávéra, és beszélgettünk. Mesélt a munkájáról. Elmondta, hogy nem szeret konyhai kisegítőként dolgozni. Hiányzik neki a pékség, a régi kollégák, a nyugodt légkör, a mindent belengő frissen sült kenyér illata. Ezt szerette csinálni. Most öt munkatársával él egy fedél alatt a munkáltatójuk által bérelt lakásban. Az öt emberből hárman szintén Magyarországot hagyták itt egy jobb jövő reményében. Jól kijön velük, de hiányoznak neki a barátok, az ismerősök, a megszokott otthoni környezet, a család.

Néhány mondatból álló német nyelvtudással hagyta el az országot. Azt mondja, mostanra eljutott arra a szintre, hogy megértesse magát, de még mindig komoly nehézségei vannak e téren. Mesélt a hétköznapi problémákról, amiken mindenki keresztülmegy, aki egyik napról a másikra, mindenféle előképzettség, felkészültség és biztos alap nélkül belevág, hogy egy másik országban próbáljon szerencsét.

Aztán végezetül így zárta le a mondandóját:

-Ennek ellenére nem bántam meg, hogy belevágtam, és eszemben sincs visszajönni.

-Miért? A pénz motivál? - kérdeztem rá.

-Az is! - válaszolta, - de ez csak egy része az egésznek. Odakintről nézve másként látok sok mindent, külső perspektívából olyan ez az ország, mintha nem is itt éltem volna egész eddigi életemben.

-Mire célzol pontosan? - kérdeztem rá.

-Mindenre. - mondta - Magyarország fényévekre van Európától. Minden értelemben. Anyagilag, erkölcsileg, gondolkozását tekintve egyaránt. És csak távolodik. De ezt idebentről nézve nehéz észrevenni, vagy legalábbis belátni. El kell szakadni legalább néhány hónapra az országtól ahhoz, hogy helyükre kerülhessenek a dolgok az ember fejében. Viszonyítási alapot kell szerezni. Rengeteg nehézséggel szembesültem az elmúlt hónapokban, és valószínűleg még jó hosszú időbe telik, amíg sikerül beilleszkednem a német társadalomba. De mégis úgy érzem, hogy megéri végigcsinálni, mert Magyarországon megélni, vagy akár csak túlélni már komoly kihívást jelent.

Furcsa volt hallgatni, több, mint tíz éve ismerem, és tavaly őszig soha nem hallottam tőle, hogy egy másik országban szeretne letelepedni. Most meg azt mondja, hogy itt nem tudja elképzelni a jövőjét. Felálltunk, fizettünk, és elköszöntünk egymástól.

Búcsúzóul sok szerencsét kívántam neki, pedig mindketten tudtuk, magyarországi magyarként nekem sokkal nagyobb szükségem lesz rá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.