Megválaszoltatott!

A botrány kirobbanása után hagyott magának pár órányi gondolkodási időt a Hivatal, aztán előállt egy harmatgyenge magyarázattal. Ímhol.

A közlemény – mint már említettem, tegnap este érkezett, ennek ellenére mostanáig vártam a reakcióval, hátha eszükbe jut valami hihetőbb hazugság is. Mondhatták volna, hogy a Doktorok Doktora már hosszú ideje készült valóra váltani álmát, nem volt rest dolgozni rajta, s a disszertáció a fiókjában hevert hosszú évek óta. Mivel pediglen a minden hájjal megkent bolgár sporttörténész gond nélkül hozzáférhetett e nemes irományhoz, csakis ő plagizálhatta Pali bácsi művét. Csakis ez magyarázhatja, hogy Georgiev professzor könyve fél évtizeddel korábban látott napvilágot Schmitt doktor disszertációjánál.

Vagy esetleg beállíthatták volna a kommunista titkosszolgálatok hamisítóinak aknamunkájaként, melyet csakis Gyurcsány irányítása alatt végezhetett a Szilvásy-féle árnyékkommandó.

Mondhatták volna ezt is, de nem mondták.

Nézzük akkor, miért is kéne elhinnünk, hogy szeretett elnökünk nem lépett a bűn útjára, nem tulajdonított el szellemi terméket, és nem használta jogtalanul két évtizeden át a doktori titulust.

1. "A hiánypótló munkát" történészprofesszorok bírálták, akik summa cum laude minősítéssel értékelték. Annak eldöntése, hogy az értekezés tartalmi és alaki szempontból megfelelő-e, az ő hatáskörük volt" (...) "a dolgozat minősítése önmagáért beszél".

Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy a disszertációt értékelő professzorok nem voltak kellően felvértezve ahhoz, hogy rájöjjenek a csalásra. 1992-ben még nem voltak adottak a technikai lehetőségek a plagizálók hatékony kiszűrésére. A digitalizáció korában ez már könnyebben megoldható, de akkoriban jóval problémásabb volt. Arra sem verném magam Pali bá' helyében, hogy a dolgozat minősítése önmagáért beszél, mivel a jelek szerint az elismerés Georgiev urat illeti, nem pedig őt. Azt pedig, hogy formailag sem felelt meg a követelményeknek, és mégsem dobták a kukába, egyenest a profok nyakába varrja: Annak eldöntése, hogy az értekezés tartalmi és alaki szempontból megfelelő-e, az ő hatáskörük volt.

Ott a pont!

2. Schmitt Pál, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) 1983 óta tagja, az értékezése forrásaként is megjelölt Nikolaj Georgiev neves sporttörténészt személyesen, jól ismerte. Kutatásaik során több résztéma megtárgyalása során együttműködtek.

Eszerint megint hülyének vagyunk nézve, és Schmitt azt állítja, hogy fizikai képtelenség szellemi terméket eltulajdonítani olyasvalakitől, akit az ember személyesen is ismer. Szerintem nem, sőt! Ha személyesen ismerték egymást, esetleg még jóban is voltak, akkor Pali bátyánk biztosan kezébe vette kollégája művét, talán épp ő ajándékozta meg vele. A jelek szerint tetszett is neki. Joggal gondolhatta, hogy a francia nyelven íródott, magyar nyelven kiadatlan mű szó szerinti fordítása nem szúr szemet senkinek. Az tehát, hogy jól ismerték egymást, véleményem szerint inkább bizonyítja, mintsem cáfolja a vádakat.

3. A két munka legfontosabb alapforrásai a NOB ülések jegyzőkönyvei, valamint a NOB Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyvei, illetve a vizsgált olimpiák záródokumentumai.

Végezzünk el gondolatban egy kísérletet. Képzeljük el, hogy a Lakiteleki Népfőiskola nebulói feladatul kapják, hogy disszertációt írjanak a Vezér rendszerváltás utáni tevékenységéről úgy 215 oldalban. Segítségül instrukciókat kapnak, ugyanazokból a forrásokból, jegyzőkönyvekből, ugyanazokból az adatokból dolgoznak. Mi lehet a végeredmény? Valószínűleg tucatnyi hasonló iromány születik, melyek lényegüket tekintve ugyanarról szólnak, hasonló formában. Na de hogy a 215 oldalas dolgozatokból 180 oldalon szó szerint ugyanazt írják? Meglehetősen valószínűtlen.

Az igazság remélhetőleg hamarosan kiderül, az ügyben ugyanis állítólag vizsgálat indul. Reméljük, ott még nem tartunk, hogy egy bizonyítást nyert plagizálási botrányt eltussoljanak, mondjuk a vizsgálat eredményét közérdekre hivatkozva titkosítsák úgy 2085-ig. Én jóhiszemű voltam, és bíztam abban, hogy egy ilyen pofátlan csalást követően a Zemberek Zembere összecsomagol, és egy utolsó sármos mosolyt villantva felénk eltűnik a narancsködben, ám a nálam felkészültebb és hozzáértőbb elemzők egybehangzó véleményét hallgatva mára már felnyílt a szemem.

Schmitt Pál marad, aláír, beszél, és ezután is sűrűn látogatja majd az osztályfőnöki órákat, ahol elmagyarázza a kisdiákoknak, miért csúnya dolog puskázni, ellenben az élethosszig tartó tanulás biza' fontos erény.

Én meg csak figyelek álmélkodva, és reménykedem, hogy legalább a tévétornás csávó tényleg a Pali bácsi volt. Ha kiderülne, hogy ott is csak egy dublőr helyettesítette, azt végképp nem tudnám feldolgozni...

Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-ben írt doktori disszertációjának nagy része szinte szóról szóra megegyezik egy bolgár sportkutató által még a nyolcvanas években írt tanulmány szövegével. A dolgozat ráadásul nem felel meg a doktori disszertáció alapvető követelményeinek sem, ennek ellenére summa cum laude minősítést kapott bírálóitól. - írja a hvg.hu itt!

És Igen! Kihirdettetett!

A kormány bebizonyítja, hogy Pártunk és Vezérünk ma is a régi fényében ragyog, s ezt a vakító csillogást mindössze a libserál-bolsevik nemzetrontók által ráfröcskölt szenny homályosította el. De ennek vége!

Január 21-e mostantól az Igazság Napja, Hazánk piros betűs ünnepe lészen, mikor a Magyarság a haldokló nyugat láncait lerázva újra pajzsra emeli a Vezért, s közfelkiáltással megválasztja Örökös és Leválthatatlan Miniszterelnökké!

A furcsamód Békemenet Magyarországért névre keresztelt szimpátiatüntetés kezdeményezői között mindjárt az első sorban ott találjuk a Fidesz két legvéresebb szájú publicistáját, két valódi kultúrharcost, Bayer Zsoltot, és Bencsik Andrást! De a megmozdulás támogatói közt  ott leljük Bencsik Gábor történészt, Bíró Icát, Pataky Attilát, Pozsonyi Ádám írót, Stefka István főszerkesztőt, Szentmihályi Szabó Péter írót, Szalay Károly írót, Széles Gábor vállalkozót, és Szőnyi Kinga műsorvezetőt is.

Arra kérnek „minden magyart, aki szándékaikkal egyetért”, hogy egy mécses, vagy gyertya társaságában tisztelje meg őket a Hősök terén, ahonnan aztán hosszú, tömött sorokban vonulnak majd át a Kossuth térre. Arról nem szól a fáma, hogy az Oroszlánszívű is fellép-e, megkockáztatva, hogy a tüntetők között megbúvó bolsevik anarchisták ajkáról felzeng egy-egy Orbán, takarodj!, lealacsonyítva ezzel az ünnep emelkedett hangulatát.

Bár a Facebookon e percig alig 550 ember jelezte részvételi szándékát, meg vagy 120-an még hezitálnak, én azért fenntartom azt a pár nappal ezelőtt leírt véleményemet, hogy van még a Fidesz mögött annyi szimpatizáns, hogy összehozzanak egy jelentős létszámú felvonulást. Ha az aktivista alvó sejtek beindulnak, Kubatov bácsi listáját kézbe véve bekopogtatnak a célszemélyekhez, a megfelelő minisztériumból pedig időben utalják a suskát, hogy Kisvárdától Vaskeresztesig mindenfelől elindulhassanak a különbuszok, akkor sokan lesznek.

Ha esetleg az Andrássy út közepéig ér az összetrombitált tömeg, valószínűleg Szijjártó Péter is többnek számolja őket ötezernél, és meglehetősen nagy összegbe le merném fogadni, hogy ezúttal a köztévé híradós stábja is odatalál a helyszínre, és nem a Népligetben, vagy Feneketlen tónál keresgéli a demonstrálókat.

Én már jó előre hiszem, és érzem, hogy óóóriási siker lesz ez is, mint minden, ami csak a Nemzet Jótevőjének nevével összeforr... Másnap majd telekürtölik az étert a mindent elsöprő erejű megmozdulással, ami egyértelmű bizonyítéka lesz a hihetetlen méretű történelmi felhatalmazásnak!

A Nemzet még mindig a Vezér mögött áll, akárki meglássa! Az észak-koreai trónörökös beiktatási ünnepsége kutyafüle lesz ehhez képest, emberek!

Én mindenesetre kívánok nekik sikeres, békés demonstrációt, és remélem, ezáltal sikerül majd megnyugtatni Lánglelkű Vezérünk háborgó egóját.

Az a helyzet ugyanis, hogy a mostani performanszok, az ókeresztény áldóimától a Viktort éltető kormánybarát megmozdulásig bezárólag csak erre alkalmasak. Kívülről nézve sokkal inkább tűnik ez az egész egy megsebzett, sarokba szorított uralkodó elkeseredett vergődésének, semmint  a magyar nép  miniszterelnök iránti köszönetnyilvánításának.

Bencsik azt nyilatkozta az ATV megkeresésére, ötszámjegyű tömegre számítanak.

Aztán a csatorna hírei szerint valahogy így fakadt ki:

„Mi a k…a anyjukat képzelnek? Milyen alapon akarják leváltani OV-t? Magunknak választottuk! A világ hagyjon minket békén és ne higgye azt, hogy Magyarországon diktatúra van. Micsoda tempó, hogy az IMF-hitel kapcsán belpolitikai föltételeket tesznek? Micsoda dolog, hogy az amerikai külügyminiszter szólal meg, mert egy kis nudli kereskedelmi csatorna nem nyer meg egy pályázatot? Hol tartunk?”

Hát itt, Bencsik úr, a bukás előszobájában... És ezt is maguknak választották!

Igencsak sűrű lőporfüst terjeng a levegőben.

Orbán narancsköztársaságán csámcsog a világ. A legtöbben az asztalt csapkodják dühükben, úgy követelik, hogy Magyarország tartsa tiszteletben a nemzetközi szerződésekben vállaltakat, valamint a demokrácia írott és íratlan szabályait. Az EU-n belül a hírek szerint épp ma készülnek néhány keresetlen mondatot szólni hozzánk. Az amúgy virtigli européer Barrosoból megint kibújhat a fiatalkori szélsőbalos, ahogy azt Deutch Tamás mondotta volt, aki nem mellesleg fiatalkori liberálisból lett szigorú keresztény-konzervatív européer. A lényeg, hogy mostanra olyannyira világossá lettek Orbán céljai és módszerei a világ közvéleménye előtt, hogy saját EP-frakciója, az Európai Néppárt is szükségesnek látta jelezni a nyilvánosság felé, hogy „az Európai Bizottságnak azon ajánlásait fogja támogatni, amelyek biztosítják, hogy Magyarország teljes mértékben eleget tegyen az Európai Unió jogi előírásainak”.

Ennek ellenére van még Európában, akinek tetszik a rendszer. Mário David , a Néppárt alelnöke úgy tűnik, egyedüliként, teljes vállszéllességgel kiáll Orbán és a NER mellett, pár napja az [origo] közölt vele riportot, ma pedig a Magyar Nemzet online felületén veszi védelmébe az Új Magyarországot.

Mário David, aki az EU szomszédságpolitikai ügyeinek prominense, nemrégiben még a polgárok, és civil társadalmi mozgalmak demokráciákban betöltött fontos szerepéről filozofálgatott. Kihangsúlyozta: különösen lényeges a nők és gyerekek jogainak előremozdítása, és a demokratikus szabadságelvek elmélyítése. Ezek pediglen: a szólásszabadság, a gyülekezési szabadság, a vallásszabadság, a sajtószabadság valamint a tisztességes választások. Ezen felül kihangsúlyozza a korrupció elleni küzdelem, a jogállamiság, a társadalmi igazságosság, a kisebbségek tiszteletben tartása, a környezet megóvása és az erőforrás-hatékonyság fontosságát is.

A gyarló magyar ember azt gondolná, Ő a demokratikus elkötelezettség bajnoka, aki sikítófrászt kap az orbáni rendszer-újraindításnak még a gondolatától is, ezzel szemben a kormányoldal kedvelt lapjában méltatja a Vezért, aki elmondása szerint „régóta a személyes jó barátja”, és aki szerinte nem hatalomittas akarnok, hanem „egy olyan úriember, akit vagy gyűlölsz, vagy szeretsz”.

Kíváncsisággal vegyes kétkedéssel álltam neki az olvasásnak, reménykedtem benne, hogy David úr által megvilágosodhatok, és világlátott, sokat tapasztalt emberként elmagyarázza nekem, hogyan fér össze a gyerekek jogainak az erősítése a tizenévesek bebörtönzésével, vagy a poroszos oktatási rendszer restaurálásával, ahol a testi fenyítés nem erőszak, hanem elfogadott nevelési módszer.

Mi a véleménye a vallásszabadságról a Fidesz-KDNP kodifikációs remekműve után? Vagy mit gondol a sajtószabadságról az egyetlen ellenzéki rádió legyilkolása, valamint a fideszes hírhamisítók szorgos ténykedése láttán? Hogyan látja biztosítottnak a magyar nép tisztességes választásokhoz való jogát a kormánypártok méretre szabott választási törvényét olvasgatva?

Mi a véleménye a korrupció visszaszorításáról annak fényében, hogy a Transparency International decemberben közzétett korrupciós jelentése szerint 4 helyet csúsztunk vissza az előző évihez képest, és a nemzetközi szervezet megfogalmazása szerint „mára nagyon súlyossá vált a helyzet”?

Mi a véleménye a jogállamiságról egy olyan országban, ahol az Alkotmánybíróság gyáva hozzá, hogy hárommillió embert érintő kérdésről döntsön, ahol gond nélkül kizsarolható az emberektől az éveken át kuporgatott megtakarításuk, ahol az összes kormányfelügyeleti szervben a Párthoz szorosan kötődő hivatalnokok pöffeszkednek, ahol az érdekegyeztetés fórumait ellehetetlenítik, és az ember a nap minden pillanatában érzi maga körül a Nagy Testvér jelenlétét?

Vagy beszéljünk a társadalmi igazságosságról? Milyen társadalmi igazságosságról beszélhetünk ott, ahol a gazdasági válság minden terhét a legszegényebbek vállára rakják, ahol néptömegeket hagynak nyomorba dőlni, ahol 48.000. forintot ér az államnak 160 órányi közmunka, miközben a talpnyalóinak milliókat fizet ki a semmire? Mi a véleménye a kisebbségek védelméről, miközben olyan médiumnak nyilatkozik, ahol egy kis cigányozás, zsidózás még bőven belefér?

Na, hát ezekről a dolgokról szívesen meghallgattam volna a képviselő úr véleményét, ehelyett viszont olyan tisztánlátó észérveket olvasok, mint hogy a külföldről jött támadások oka, hogy „a sajtó nagy része baloldali orientáltságú”. Ezen felül kikéri magának, hogy Gyurcsány megúszta az össznépi sajtósortüzet annak idején. Hát micsoda dolog az, kérem szépen, hogy a Jóbarátom szocialista elődje maga ismeri el: hazudott az embereknek, hazudott a nemzetnek, hazudott a gazdaság állapotáról, hazudott az európai partnereinek, és nem feszítette keresztre mind a nemzetközi, mind a magyar média?

Ez a hazug, piszok Gyurcsány! Jól megkapta megint.

Még szerencse, hogy a keresztényi becsület lovagjai itt vannak köztünk , és nap mint nap figyelmeztetnek a Gonosz jelenlétére!

De én azért ezen a ponton rákérdeztem volna, mit gondol David képviselő az olyan politikusról, aki titokban, zárt ajtók mögött figyelmezteti a külföldi diplomatákat arra, nehogy bármit komolyan vegyenek, akit a kampányban ígér. Aztán kikocsikázik a zemberek közé, és Alice csodaországához hasonlatos mesevilágot ígér nekik, miközben már akkor pontosan tudja, hogy az Új Magyarország az ő számukra közelebb áll majd a pokolhoz, mint a mennyországhoz. Mi ez, ha nem hazugság, David úr?

Vagy beszéljünk arról, ki hazudik a gazdaság állapotáról? Arról, hogy Varga Misi véresre kotorta a körmeit, mert az volt az ukáz, hogy csontvázakat kell találni, eközben pedig Viktor az előző kormány „világbajnok válságkezelését” méltatja Európa-szerte?

És ha már a kérdéseknél tartunk, és az európai partnerek átverésénél, miért van az, hogy Orbán, az Oroszlánszívű mellé egy fotó erejéig nem hajlandó odaállni magára valamit is adó politikus, és még az Európai Néppártban is kénytelenek úgy kezelni, mint az osztály szégyenét, akit az első padba kell ültetni, hogy bármit is csinál, szem előtt legyen? Hát ki válaszolja meg nekünk ezeket a kérdéseket, képviselő úr?

A cikk utolsó kérdése úgy hangzik David alelnökhöz: mit javasolna Orbán Viktornak, ha a helyében lenne? Ő bölcsen kitér a válasz elől, mivelhogy a Viktor jobban tudja, mit kell ilyenkor csinálni.

De nekem azért itt a végén lenne egy javaslatom Mário Davidhoz, még ha soha nem is jut el hozzá. Mielőtt a képviselő úr idefárad Európából, hogy a demokratikus folyamatok elismert szakértőjeként megvédje Orbán Rendszerét, talán tájékozódjon róla, mihez adja a nevét.

Legközelebb talán menjen ki a Kunigunda utcába az éhségsztrájkolókhoz, és tőlük érdeklődjön a sajtószabadság állapotáról. Aztán kérdezze meg a Fidesz által támogatott nagy történelmi egyházak képviselőit, ők hol voltak karácsonykor, mikor az alsóbbrendű egyházként kezelt krisnások az ingyen ebédet osztották a rászorulóknak a Blahán. Azután leugorhatna a közmunkások közé, akik 8 órát robotolnak annyi pénzért, amennyinél még egy átlag parlamenti képviselő gyerekének a napi zsebpénze is több. Utána bemehet a legközelebbi élelmiszerüzletbe, és megnézheti mire elég az aznap keresett 2400 forint, amivel az általa oly' nagyra becsült társaság állítólag a „munka becsületét” állította helyre.

Elbeszélgethetne a munkaadókkal, akik embereket kénytelenek utcára rakni azért, hogy a fennmaradóknak ki tudják fizetni az Orbán által minimálbér-emelésnek hazudott vállalkozói különadót! Társaloghatna egy keveset azokkal az emberekkel, akiknek a buszait a szakszervezeti tüntetések alkalmával visszafordították, és akiket kirúgással fenyegettek meg, amiért vették maguknak a bátorságot, hogy tüntessenek Orbán ellen. Kikérhetné a kirabolt nyugdíjpénztártagok, a megtakarításukat külföldre menekítők véleményét, kilátogathatna egy cigánytelepre, hogy tájékozódjon a magyar kisebbségek életkörülményeiről, amit onnan Európából olyan fontosnak tart.

Ha mindezt megteszi, és még ezek után is tetszik Önnek a rendszer, akkor elfogadom és tudomásul veszem a képviselő úr által elmondottakat. Ez esetben viszont az írásom elején idézett gondolatait vagyok kénytelen kétségbe vonni. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett katyvasz ugyanis éles ellentétben áll azokkal az értékekkel, amik mellett Ön tavaly novemberben oly' vehemensen felszólalt.

És végül még egy zárógondolat a végére:

Ön azt állítja, ha bármilyen hivatalos európai szerv kéri, hogy valamin változtassanak, akkor Orbán megteszi azt.

Ha tényleg 20 éve ismeri a Vezért, tudhatná róla, hogy amíg csak egyetlen olyan ember is létezik Európában, aki mögé bújva védelmezheti a saját keze által összegyúrt egyszemélyi diktatúráját, addig nem fog meghátrálni. Mindennek fényében David úr,  talán nem volna felesleges újragondolni a mai Magyar Nemzetben tett nyilatkozatát.

Nagy gebasz lehet Fideszéknél, ha már csak az ima segít a Vezéren.

Csepel kormánypárti polgármestere, Németh Szilárd felszólította híveit választóit, imádkozzanak az Úrhoz: ne engedje, hogy az ördöggel pacsizó nemzetveszejtők letaszítsák trónjáról I. Viktor Mihályt. Hogy hogyan tudja ezt megakadályozni az Atya, ezt nem tudom, tán kénköves esőt küld a gaz gyurcsányistákra, úgy veszejtve el házaikat, mint annak idején Szodomát és Gomorrát.

Az is megjelent lelki szemeim előtt, ahogy Orbán próféta hű szavazóit a gaz kommunisták elől menekíti, s miként Mózes a Vörös-tengert, úgy választja ketté a Balaton vizét. Majd midőn az igaz szívű magyarok Semjén testvér asszisztálása mellett száraz talppal átkelnek Tihanynál, a Mesterházy Attila és Lendvai Ildikó által vezetett sereget a habokba fojtja az Úr a mi Nagy Vezérünk leghőbb örömére, s megelégedésére.

De miért álljunk meg a határoknál?

Hadd tanulja meg a világ is, hol lakik az Atyaisten! Küldjünk pestist Brüsszelre, hadd szaladjon Barroso, hadd vesszen a Cohn-Bendit! Amerikában pedig váljon vérré minden folyó, s szomjúhozzanak mindaddig, míg a köztudottan szerény, s emberséges Orbán Vezér vizet nem fakaszt a Grand Canyon szikláiból.

Imádkozzatok hát, kedves csepeli fideszesek, hátha meghallgattattok.

Én is imádkozom jó ideje, na nem úgy, mint Németh polgármester. Én maradok a jól bevált Miatyánknál.

Könyörgésem ezidáig nem talált meghallgatásra, Viktor még mindig itt van. De ami késik, nem múlik.

Addig is kérlek, Uram:

Szabadíts meg a gonosztól!

Ámen!

Van ez a zöldpárt. Az LMP.

A 2010-es választások egyik legnagyobb meglepetése volt a parlamentbe kerülésük.

A nevükben rejlő alapvetést, miszerint lehet más a politika, nem sikerült bizonyítaniuk. A legtöbb esetben inkább azt bizonyították, hogy nem lehet más. De ezen semmi csodálkoznivaló nincsen, az ellenzéki politizálás nem színes lufik eregetéséből, és pár tucatnyi értetlenkedő járókelőnek szánt performanszból áll, hanem alternatívák felmutatásából. Jogszabályok, kiegészítő javaslatok előterjesztésének pepecs munkájából. Kompromisszumok, egyeztetések hosszú sorából, melyeknek köszönhetően az ellenzéki és/vagy kormánypártok előtt kikörvonalazódnak olyan közös célok, melyeket együttes erővel jó esetben képesek keresztülvinni a törvényhozáson.

Azt mondják, a politika tudománya a kompromisszumok kötésének művészete.

Kivételes esetben előfordulhat, hogy a népnek elgurul a gyógyszere, és túl nagy hatalmat ad egyesek kezébe, akik aztán azt hiszik, onnantól kezdve mindent lehet. Olyanok, mint a heteken át láncra verve heverő kutya, akinek eloldják a láncát, és efelett érzett örömében tizenötször körbefutja az udvart, letarolva a ribizlibokrot, a nagyi virágágyását, meg a kerti bútort, és aztán befejezésül még felkergeti a fára a szomszéd cirmos cicáját.

Vannak pártok, akiknek az ország nagy bánatára sikerül ilyen túlhatalmat szerezniük, s ezt követően nagyívű ígéreteiket sutba vágva tesznek arra, mit akarnak mások. Az ilyen párt teljhatalmából kifolyólag ki tudja kerülni az egyeztetést, a kompromisszumokat, a más pártokkal való együttműködést.

Na, az LMP pont nem ilyen párt.

Ezért tartom én furcsának, mikor Schiffer frakcióvezető ilyen szellemeseket mond, mint most is. Azt nyilatkozza a rádióban: nem hajlandó választási együttműködésre, önálló pólusképző erőként úgy kívánja leváltani a Fidesz-KDNP-szövetséget 2014-ben, hogy semmiféle rehabilitációban nem kívánja részesíteni azt a kurzust, amely nagy mértékben előidézője a Fidesz kétharmados többségének.

Fura muki ez a Schiffer. Számomra ő a leggyengébb láncszem ebben az amúgy lelkes, és szimpatikus amatőrtársulatban, akiknek vannak gondolataik, céljaik, jó irányba mutató ötleteik, csak éppen erejük, és támogatottságuk nincs hozzá, hogy valóra is váltsák.

Schiffer András megmaradt protest szellemiségű aktivistának, hétről hétre bizonyítja, hogy képtelen a legcsekélyebb mértékű együttműködésre is, és zsigerből odacsap minden feléje nyújtott kézre. Egy esetleges kooperáció a szemében nem érdekérvényesítési lehetőség, hanem a párt függetlenségének elzálogosítása, Gyurcsány-fóbiája pedig mostanra olyan méreteket öltött, hogy azt bármelyik jobbikos megirigyelhetné.

A múlt heti Népszabadságban már megszólalt egyszer, akkor is lényegesnek látta kihangsúlyozni, hogy soha, sehol, senkivel! Ő és a pártja nem hajlandó választási együttműködésre, sem koalíciókötésre, mert ők elutasítják ezeket is, meg azokat is, és önálló pólusképző erőként akarják leváltani Orbánékat. Az MSZP-vel ugyan hajlandók egy asztalhoz ülni, hogy a Fidesz leváltásának mikéntjeiről eltraccsoljanak, megtalálják azokat a pontokat, amelyekben lehetséges némi együttműködésecske, de ez nem partnerség, és nem szövetség, és különben is, hagyják őket békén, mert ők egyedül akarnak választást nyerni. Arra a kérdésre, hogy a DK-val is tárgyalásba kezdenek-e, úgy felelt, hogy nem. Ha Gyurcsányéknak majd sikerül bejutniuk a következő parlamentbe, akkor talán... esetleg... lehet...

Mondja ezt egy olyan párt frakcióvezetője, amely két éve ül és tevékenykedik a Parlamentben, és támogatottságát tekintve ma is úgy aránylik a kormánypárthoz, mint csipkebogyó a narancshoz.

Sok lúd disznót győz!- szól a mondás, de az LMP-s liba egyedül akarja legyűrni a harapós kandisznót, mert ha a többieket is bevenné a csapatba, az elhalványítja az ő hőn áhított dicsőségét és sikerét, ami a baromfiudvar hősévé emelné. És különben is büdösek.

Hogy mitől van ez a fene nagy elbizakodottság, magam sem értem. Egyfajta egészséges önbizalom természetesen mindenféle tevékenységhez szükségeltetik, de ha rátekintünk a Tárki egy hónappal ezelőtti felmérésére, azt látjuk, hogy az LMP a teljes népesség körében éppen csak 4%-os támogatottságot élvez. Ez épp ötöde a Fidesz-táborénak, harmada az MSZP-ének, sőt, még a Jobbik is két és félszer több szavazóval rendelkezik a decemberi adatok szerint. Egyedül a DK-nak nem sikerült még legyűrni a zöldeket, de ne feledjük, hogy ők november elején lettek hivatalosan párttá. Tekintve, hogy az LMP-nek két hónapos kezdeménykorában a teljes választói bázisa elfért egy budai kiskocsma teraszán, a Demokratikus Koalíciót pedig a fent említett közvélemény-kutatás 2% körülire saccolta a teljes népesség körében, a ciklus végére könnyedén lekörözhetik a zöld egeret, amely ma még fityiszt mutat nekik.

Most, mikor az összes ellenzéki alakulat szavazótábora, és a kialakulóban lévő civil mozgalmak mögött álló tömegek is az összefogás szükségességéről beszélnek, Schiffer András miniatűr pártja elutasítja ezeket a hangokat. Gyakorlatilag tudatosítja a lakosságban, hogy a DK-t nem tekinti parlamenti tényezőnek, az MSZP-t „semmiféle rehabilitációban nem kívánja részesíteni”, a Jobbikkal szintén nem képzelhető el párbeszéd, sőt, a legfrissebb nyilatkozata szerint nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a Fidesz-KDNP jelenlegi képviselőinek segítségére számít az alkotmányosság visszaállításában.

Biz' ám, tisztelt barátaim!

Azokat a képviselőket kéri alkotmányos restaurációra, akik épp most döntötték meg a rendszert!

Addig is, amíg Schiffer Andrásnak sikerül elérnie, hogy a kétharmados parlament narancslelkű forradalmárai szemközt csulázzák magukat, mi szurkolunk, hogy a frakcióvezetőnek ezzel egyidejűleg sikerüljön kiépíteni az LMP körüli centrális erőteret, és 4%-os támogatottságát megsokszorozva kockahasú váltópártként indulhasson a 2014-es választáson. Elvégre erre volna hivatott egy önálló pólusképző erő, vagy mi a szösz.

Egyszerű, mezei választópolgárként azt tanácsolnám Schiffer úrnak, és pártjának, hogy kezdjenek el csapatszellemben gondolkodni, kifogások helyett lehetőségeket keresni az összefogásra, és ha már a nevükben ezt hirdetik, bizonyítsák be, hogy képesek a pártérdek helyett a köz érdekében döntéseket hozni. Mert amit idáig letettek az asztalra, az édes kevés. Ideje felfogniuk, hogy önmagukban itt minden erőlködésük ellenére sem mennek semmire. Ne tévessze meg őket az a 15 percnyi hírnév, amit a december 23-i akciójukkal elértek. Ha Pintér emberei nem pörögnek túl, mint majom farkán a stanicli, és Gyurcsány nem rabosíttatja magát a komplett ellenzékkel egyetemben, a zöldek akciója nem ütötte volna meg a hírérték szintjét.

Ennek tudatában gondolják át, mit tesznek, mit mondanak, és hogy hol a helyük a politikai táplálékláncban. Ha nem ezt teszik, pillanatok alatt eltűnnek a süllyesztőben, azt pedig nem kívánom nekik. Szép szín ez a zöld, helye van a palettán, én pedig köztudottan a sokszínűséget szeretem.

Bajnai Gordon ex-miniszterelnök a Haza és Haladás blogján megjelent írásában a válságból való kilábalás lehetséges útjáról beszél, mindeközben kőkeményen kiosztja a kormányt, leszedi Orbánékról a keresztvizet, és ha megnézzük, mennyit romlott az ország állapota azóta, hogy a 2010-es átadás-átvétel megtörtént, teljes joggal teheti.

„Módszeresen, csigolyánként törték el a demokrácia gerincét” - írja Bajnai, majd leszögezi: „A Fidesz vezetése előre kitervelt programmal rendelkezett a Harmadik Köztársaság felszámolására. 2012 Magyarországának rosszul kormányzó, de nehezen leváltható kormánya van.”

Ezt követően beszél azokról a gazdasági intézkedésekről, amelyeket az államcsőd elkerülése érdekében elkerülhetetlennek tart, és aminek a jelenlegi kurzus épp az ellenkezőjét csinálja.

Írásának lezárásaként abbéli reményét fejezi ki, hogy Orbán és társai jószántukból, önként és dalolva átadják a kormányrudat egy olyan tecnokrata társaságnak, ami a direkt károkozáson és a Simicska-féle pártoligarchák pénzzel való kitömésén kívül máshoz is ért. Mivel ezt ő maga is a vágyálmok kategóriájába sorolja, ellenzéki összefogást sürget annak érdekében, hogy „ciklusokon átívelő széles társadalmi megegyezést teremtsünk alapvető nemzeti céljaink tekintetében”.

Őszintén szólva soha nem értettem, hogy Orbánéknak miért Gyurcsány az első számú mumusa, véleményem szerint Bajnai Gordon fényévekkel nagyobb veszélyt jelent a Fideszre, mint ő. Gyurcsány éppúgy megosztja a baloldali szavazókat, ahogy Orbán, határokon túl sem örvendett különösen nagy népszerűségnek, ráadásul gazdaságpolitikáját tekintve is megbukott, és ebből a szempontból másodlagos kérdés, hogy a mostani kormánypártoknak és az akkori MSZP-SZDSZ koalíciónak is komoly szerep jutott ebben a szomorújátékban.

Bajnai profi szakember. Ha egyszer békeidőben, konszolidált viszonyok között tudna kormányra kerülni, és nem mindig a csődfelszámoló szerepébe kényszerülne, talán a legsikeresebb magyar politikusok egyikévé válhatna. Pedig nem egy feltűnő jelenség. Halk szavú, szürke fazon, nem néptribünökre termett, nem nagygyűlések lánglelkű szónokaként maradt meg az emlékezetben. Az a fajta, aki reggelente szépen csendben bemegy melózni, és teszi a dolgát. Allűrök nélküli, megbízható fazon, aki kormányozni akarta az országot, és nem uralkodni akart rajta.

A mostanihoz hasonló gazdasági helyzetben vette át a hazánk vezetését, kőkemény intézkedéseket vert át a kormányon. Nem volt könnyű menet, de sikerült kitérnünk a fenyegető államcsőd elől, aztán kormányzása utolsó hónapjaiban jött a többi eredmény is. Lassú, de biztos javulást jeleztek a számok. A választások után visszavonult, létrehozta a Haza és Haladás Alapítványt, és a nyilvánosságot kerülve, szakértői háttérmunkát végzett. Ezenkívül több amerikai egyetemen, többek közt a Johns Hopkinson is megfordult vendégelőadóként. A mai, újbóli színrelépése, és főleg határozott politikai állásfoglalása engem igencsak meglepett.

Úgy látom, a jobboldali sajtó is felbolydult a hírre, a Magyar Nemzet Online „Bajnai bejelentkezett az IMF-nél a kormányfői posztra?” címmel számolt be a volt miniszterelnök visszatértéről.

A cikk végén kiemelik, hogy egy különös véletlen folytán a Bajnai által leírtak gyanúsan sok ponton egyeznek az IMF által megkövetelt, nemrégiben nyilvánosságra került feltételekkel. Valami különös összeesküvést sejtetnek, gondolom, most a kapitalista Barroso és Lagarde esküdött össze a vérkommunista Bajnaival a Vezér megbuktatására. Jellemző a kormányra és sajtójuk egy részére, hogy meg sem fordul a fejükben, hogy talán mégis bennük van a hiba. Ők azok, akik szembemennek mindennel és mindenkivel, az egész világ közvéleményével, a gazdasági törvényszerűségekkel, és ha folytatódik ez az őrület, hamarosan a gravitációt is kétharmados sarkalatos törvényben törlik el.

A felbolydulásukat megértem. Bajnai szakmai körökben rendelkezik azzal a hitelességgel, ami Orbánnak soha nem lesz. Szakemberként már elhárított a fejünk fölül egy fenyegető államcsődöt, kormányfőként bizonyította vezetői képességeit és demokrácia iránti elkötelezettségét, Magyarország miniszterelnökeként keserves intézkedéseket hozott és vitt keresztül a társadalmon úgy, hogy mindeközben le tudta nyugtatni a lakossági kedélyeket, és elutasítottsága közel sem volt olyan vehemens, mint elődjéé. Szakértelmét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy európai zárt körben, a magyar sajtótól biztos távolságban Orbán többször is elismerte Bajnai eredményeit, sőt, tőle nem meglepő módon bizonyos mértékig saját magának tulajdonította őket. Bajnai Európában és Amerika-szerte is elfogadott és tisztelt tecnokrata, posztjáról való távozásakor több szövetséges ország kormánya is kifejezte elismerését, Hillary Clinton pedig személyesen hívta fel telefonon, hogy gratuláljon neki a válságkezelés eredményeihez.

Bajnai Orbánnal szemben csapatjátékos. Képes hosszú távon gondolkodni, belátni a tévedéseit, kompromisszumokat kötni,  szakemberekkel dolgozik személyesen lekenyerezett haszontalan talpnyalók helyett.

Ha tényleg komolyan gondolkodik a visszatérésen, szerte a világból talál magának támogatókat. Európa közvéleményét már nem kell meggyőznie róla, hogy alkalmas a feladatra. Az ő szemükben Bajnai eminens, Orbán meg renitens.

A kérdés csak az, hogy a magyar társadalom elég érett-e arra, hogy populista paprikajancsik helyett világszerte elismert, tekintélyes szakmai múlttal rendelkező államférfiakat lásson a kormányfői székben.

A NOL fideszes politikusok nyilatkozatára építve közöl egy cikket a miniszterelnök európai szövetségeseiről.

Akik nincsenek.

Válságtenger toronymagas hullámai közt a naszádon vergődő birkanyáj (ahogy az Economist a minap a fidesz frakcióját minősítette) tengeribetegségtől meggyötörten kezd apró, óvatos lépéseket tenni a mátrixból a valóság felé, és azon töpreng , hogy nem életbiztosítás úgy a biztos kikötőbe kormányozni az egyre rozogább lélekvesztőt, hogy az iránytű körbepörög, a kapitányon kezdenek kiütközni a paranoid skizofrénia jelei, a készletek fogytán, a többi naszád legénysége pedig háromszor is meggondolja, segítsen-e bármiben a harsány provokátoroknak, akik Önnön Nagyságukat fennhangon hirdetve lesik a horizontot egy baráti vontatóhajó segítségében reménykedve.

Barátok nélkül az ember csak félember.

Úgy tűnik, ezt a sokszor megénekelt igazságot egyes vezető pozíciókat betöltő fideszes politikusok is osztják, persze szigorúan név nélkül, nehogy a Vezért felizgassák.

Mint tudjuk, Orbán még a héten kiküldi Fellegit az IMF és az Európai Bizottság ítészei elé, hogy a feltétel nélküli fegyverletétel mikéntjeiről érdeklődjön, és szabad elvonulást kérjen némi pénzmaggal megtámogatva. A kétharmados forradalom titánjai mindeközben idehaza lerágják mind a húsz a körmüket idegességükben, hiszen egyre hangosabbak kintről azok a bekiabálások, melyek nem elégszenek meg a fegyverszünet megkötésével. A falakon túlról egyre több olyan hang hallatszik, melyekből az szűrhető le, hogy itt bizony egyesek fejeket is követelnek, mégpedig a két legnagyobb géniuszét, Viktorét és Gyurkáét.

Márpedig Vezér nélkül szétszéled a sereg, és Orbánnak nem kis energiájába került elérni, hogy rajta kívül ne legyen a Fideszben senki emberfia, aki az ő esetleges megpuccsolása után átvehetné a gyeplőt. Ebben kétségkívül világszínvonalút alkotott, és saját kezűleg emelt a vezető pozíciókba olyan klónokat, akik maximálisan alkalmasak valóságtól elrugaszkodott politikájának kiszolgálására, de abban a pillanatban, ahogy a Főnököt kipöccintik a fejük fölül, lefagynak, mint a windows vista. A Vezérhez való teljes hasonulásnak abban a fázisában pedig, ahol ők leledzenek, a gyári állapot visszaállítása már közel sem egy egyszerű feladat.

Ha van is Orbánnak a Fideszen belül személyi alternatívája, azt egyik percről a másikra nem találhatják meg. Addig pedig, amíg ő mozgatja a marionett-színház összes bábját, fel sem merülhet annak a lehetősége, hogy már most elkezdjenek keresgélni valakit, aki egyben tudja tartani a nyájat akkor is, ha a vezérürüt megeszik a farkasok. Ha bekövetkezne a legrosszabb, és levernék Viktor fejéről a koronát, akkor a Fideszben egy olyan utódlási procedúra elébe néznének, amihez képest a közröhejbe fulladt emeszpés miniszterelnöki casting kutyafüle volt.

A NOL cikkének fényében egyáltalán nem látom lehetetlennek, hogy a Fideszen belül is vannak ma már jó páran , akik tudják, hogy Orbánnal itt semmire sem mennek, csak éppen nincs alternatíva. És ilyenkor jönnek a kifogások. Mostanra elfogytak az érveik amellett, hogy miért kell támogatni a Vezért. És ha nem tudják megmagyarázni, miért nem hajtják el, mint Taki bácsi a kameramannt, akkor keresnek rá okot, hogy miért ne küldjék el. Nézzük hát, Fiatal Demokratáink szerint milyen okokból nem szabad kikényszeríteni Orbán Viktor leváltását.

Először is: a Főnököt félreértették! Mármint azon az ominózus éjszakán, amikor a stabilitási paktummal kapcsolatosan a nagy többség helyett a Brit Oroszlán érvei mellett foglalt állást. Igaz, hogy kicsúszott a száján az a szó, hogy „no”, de az a „no” nem azt jelentette, mint amit a „no” úgy általában jelenteni szokott. Elénk is tárják az orbáni mondatok megfejtésének kódját, amit a tárgyaláson részt vevő rosszindulatú szövetségesek félremagyaráztak. Ebből számomra két dolog következhet: Az első opció, hogy gránitkeménységű miniszterelnökünk megint a szemünkbe kamuzik, és utólag próbálja megmagyarázni, hogy a kecsesen ringó fecske és a recsegve fingó kecske közötti elhanyagolható kis különbség csak a mi beteges fantáziánk terméke. A másik lehetőség, hogy a konferencia résztvevői kihívásokkal küszködnek angol nyelvterületen, és Viktor magvas, cirádás szóvirágaiból kizárólag a „no” tagadószócska ragadt meg csökevényes emlékezetükben, így találtak ürügyet arra, hogy a Felcsúti Géniuszba beleköthessenek.

A kétharmad a külügyi diplomáciával is elégedetlen, mert nem védik kellő vehemenciával a NER bástyáit. Míg a washingtoni és londoni nagykövet időt, energiát és tekintélyt feláldozva blogol, tiltakozik, olvasói levelet ír, és testével védi a Haza érdekeit, addig a legtöbben szégyellősen, szemlesütve hagyják, hogy a nemzetközi sajtó cafatokra tépje a Nemzeti Együttműködés renoméját.

Az EU-s pénzcsap elzárását teljesen kizártnak tartják, mivel véleményük szerint ezzel a közösség egyfajta precedenst teremtene. Amikor pedig más tagállamok vezetői is eljutnak odáig a megvilágosodás útján, hogy a tökéletesség maga a centrális erőtérben ölt testet, s ezen felbuzdulva szegény népeik és bőkezű oligarcháik boldogulását az autokratikus állami intézmények létrehozásában látják majd, könnyen úgy járhatnak, ahogy a magyarok, ez pedig nem lehet jó senkinek. Ezen felül a multik is odacsapnának a döntés hallatán az Európai Bizottság asztalára, hiszen az még hagyján, hogy Orbánnak kiperkálják a védelmi pénzt, na de hogy most még az Unió is az őket pofozza, azt már nem!

A hazai ellentábor részére is szolgálnak egy indokkal arra, miért kell továbbra is meghagyni Viktorkát abban a hitében, hogy innentől övé minden hatalom és dicsőség mindörökkön örökké.

Ha ugyanis valami érthetetlen okból trónfosztásra kerülne a sor, és a haza újra ellenzékbe kerülne, akkor százezer ember menne ki az utcára, és nem csak a megmaradt fidesz-fanok, hanem azok is, akik már levették a kezüket Viktorról, na meg az árpádsávos nemzettestvérek, akikkel ugyan nem szeret villogni a Vezér, de az a két beígért pofon is elmaradt, hiszen mint látható, sosem lehet tudni, mikor kell őket megint csak a pesti utcákra szólítani.

Egy mondatban összefoglalva: ha nem akarjuk, hogy holnaptól megint háborús övezetté váljon a főváros, autók lángoljanak, kirakatok törjenek, DTS-ben hallatsszék csontok törése és fogak csikorgatása, akkor hagyjuk Viktort tovább játszani, amíg ő maga meg nem unja a bábszínházasdit.

A kétharmados támogatottság a látszattal és a közvélemény-kutatásokkal ellentétben töretlen, és ezt hamarosan demonstrálni is fogják felénk és a hitetlenkedő külföld felé, Orbán februári évértékelője valamiféle kormánypárti nagygyűlésben manifesztálódna. Hogy ezzel kinek mit akarnak bizonyítani, nem tudom, de azért annyit megjegyeznék, hogy a nép Fidesztől távolabb eső része is tisztában van vele, hogy Szeretett Vezetőnk pártja szervezettségében, mozgósítási képességben bármelyik másik alakulatot felülmúlja. Elkötelezett aktivisták, némi buszoztatásra szánt állami pénz, és Kubatov Gábor hathatós segítségével bármikor össze tudnak hozni egy impozáns nagygyűlést. Még ma is milliós táborral rendelkeznek, ráadásul az eddigi tiltásokkal ellentétben ezúttal valószínűleg a közalkalmazotti munkáltatók is „bátorítani”, „ösztönözni” fogják kollégáikat a szimpátiatüntetésen való részvételre.

A bibi csak ott van, hogy villoghatnak az egymillió akárhány-százezres táborukkal, az ettől még nem jogosítja fel őket arra, hogy diktatúrát építsenek a másik nyolcmillió magyar feje fölé!

Orbán egyedül maradt, szövetségesek nélkül néz az elkövetkező hetek elébe.

A legdöbbenetesebb, hogy ennek nem kellett volna így lennie, ha visszaemlékszünk a megválasztása utáni időkre, akkor még megvolt az a bizalom, szövetségesi háttér, amit a despotákat jellemző intézkedéseivel, magatartásával nem csak hogy lenullázott, de egyenesen visszájára fordított. Nem maradt olyan európai politikus, akinek önbizalomtól duzzadó Vezetőnk viszketőport ne szórt volna a gatyájába, bele ne túrt volna az ételébe, rajzszöget ne dugott volna a párnája alá, vagy bármi más módon meg ne sértette volna az érdekeit. És most, mikor a jóindulatukra volna szükség, távoltartási végzést lobogtatva menekülnek a legatyásodott tréfamester közeléből, egyesek pedig egyenesen odáig merészkednek, hogy megpróbálják valamilyen úton-módon kipaterolni a klubból.

Mostanra több európai ország vezetése egyenesen méltatlannak tart bennünket az EU tagságra. Nincs olyan befolyásos politikus szerte a civilizált világban, aki komoly tényezőként számolna a Vezérrel, és akár csak protokolláris értelemben is biztosítaná támogatásáról.

A cikkben a fideszes politikus megemlíti, hogy még a szintén nem túl közkedvelt Gyurcsánynak is akadt szövetségese Gordon Brown személyében. Orbánt viszont mindenki elkerüli. A németeknél a stabilitási paktum, meg a különadók verték ki a biztosítékot, Ausztriánál az, mikor a Nemzet Böllére az ő bankjaik torkába nyomta a bökőt. A lap informátora szerint Sarkozy megvehető volna a paksi atomerőmű átpasszolásával, de nekem az elhíresült pécsi eset után efelől is vannak fenntartásaim, elvégre egy jogállammal ellentétesen működő országban nincs garancia arra, hogy a vihar elültével nem takaríttatná ki onnan őket is a kidobóemberekkel, mint ahogy az a Suez esetében történt.

Viktor tehát magányosan ül a nyeregben, és a gebe is egyre lassabban poroszkál.

Félő, hogy nem húzza már sokáig szegény pára, ha nem sikerült megoldást találni...

Addig pedig a miérteken gondolkodó hős szabadságharcosunknak azt ajánlom, dúdolgassa és ízlelgesse a fent említett Karthago-dal sorait:

"Vannak olyan jó pofák,
kiforgatják az ember szavát.
Nem törődnek semmivel,
csak a, csak a magán érdekkel."