Micsoda nap ez a mai!

Egyik szenzációs interjú követi a másikat!

Kora reggel Vezérünk hazugságokkal sűrűn megtűzdelt nyilatkozatának örvendhettünk, aztán jött Peti bohóc frenetikus egymondatos reagálása az Elnökök Elnöke által elkövetett csínytevésre. A plágiumbotrányt épp most tárgyalja ki a világsajtó, és a mindeddig lojálisnak tűnő jobboldali véleményformálóknál is kiverte a biztosítékot, Petya szerint viszont csak egy méltatlan bulvárkacsa, amivel nem kívánnak foglalkozni.

 

 

 

Hát lelkük rajta, majd foglalkozunk vele mi, ők meg számolgassák, Pali bácsi újabb képregénybe illő kalandja mennyi szavazót hasít ki a rohamosan fogyatkozó kétharmadukból, ami a legfrissebb adatok szerint pillanatnyilag 16%-ra rúg a teljes népesség körében. Úgy érzem, ezek a napok fontos szerepet kapnak majd Orbán Viktor memoárjainak „Így kúrtuk el mi!” című fejezetében.

 

Itt, ezen a ponton emelem meg a kalapom Gavra Gábor és csapata előtt, akik pár nap alatt többet erodáltak a NER amúgy is töredező, szánalmas kontár-diktatúrájának renoméján, mint a teljes parlamenti ellenzék 20 hónap alatt. És máris megtalálták a rendszer újabb gyenge pontját: Kósa Lalit!

 

Debrecen első embere frenetikus riportot adott Kósa Andrásnak, mindjárt az első válaszával berúgja az öngólt, mikor azt mondja: százezreket tudnak az utcára vinni, a szavazóik nincsenek apátiában, és a Fidesz ma is választást nyerne, ami - figyelembe véve, hogy az ország milyen helyzetben van – valóságos csoda!

Bizony! Ezt ő mondta. A saját szájával.

 

Aztán druszája tovább nyaggatja ezt a kivételes zsenit, ezúttal az ellenük szervezett tüntetésekkel kapcsolatban, s az újságíró újra behúzza a csőbe, ezúttal azt találja mondani: „olyan intézkedések sorozatát hoztuk, ami sok tízezer ember egzisztenciáját sértette”.

 

Na de Lajos! Hát mit szól a Főnök, ha ezt olvassa? A Szijjártó-Selmeczi-Girosz Mesterhármas vért izzad, hogy beetesse a népet, és beleverje a kemény fejükbe, hogy 'NIN-CSE-NEK MEG-SZO-RÍ-TÁ-SOK!', meg hogy 'MIN-DEN-KI JÓL JÁR!, erre te meg odabrunyálsz a küszöbre azzal, hogy azt mondod, tízezreknek tettetek keresztbe?

 

 

 

  

Az igazmondás felétek komoly következményekkel jár, ezt már Mádi kollégád esetéből megtanulhattad volna, és ezzel a mondatoddal veszélyes ösvényre tévedtél, mindössze a megkárosítottak számát becsülted alul néhány millióval. Te a korkedvezményes nyugdíjasokkal példálózol, de hát volt itt pár millió manyup-pénztártag, autótulajdonos, devizahiteles, vállalkozó, melós, meg miegyéb, akik szintén nem hálával telt szívvel gondolnak rátok, s az sem véletlen, hogy kánonban csuklik a frakció napestig, amíg be nem zárnak az üzletek.

 

Azt is mondja Lajos, hogy tízezren voltak tüntetni az operánál! Hát azt kívánom neki, annyi kelés nőjön a seggére, mint ahánnyal többen voltak ott, majd megtanulna rendesen számolni!

 

Ja, meg azt, hogy demokratikusabb lett minden szerte az országban! Az adatvédelmi hivatal erősebb lett, az Alkotmánybíróság hatékonyabb lett, sőt, még a bíróság is függetlenebb, mint valaha, bár – mint mondja: Szájer József felesége valóban Szájer József felesége. Hát igen, az... A legfőbb ügyész meg a haverotok. De tudom, ez se baj. Sőt, igencsak hasznos tud lenni, ezt már bizonyította 2002 után...

 

Ezek után Lajos úgy gondolja, ideje kétségbe vonni az ellenük fellépők hitelességét. Azt, hogy Lendvai Ildikót, vagy Szekeres Imrét lehúzza, hagyján. De ő kérdőjelezi meg Kónya Péter és Árok Kornél hitelességét? Hát mondj egy példát, Lajos, mikor csináltak ők segget a szájukból? Utána én mondok tízet, mikot te megtetted!

 

Azt is kérdezi Lajos, mi a baj azzal, hogy kinyitották a kiskaput a magánbiztosítók előtt az egészségügyben? Hát az, Lajos, hogy ti írattatok ki népszavazást azzal a jelszóval, hogy az „egészség nem üzlet”. És hablatyolhatsz hülyeségeket Keith Richardról, meg pótlólagos lehetőségekről, meg mediatizált társadalomról, falra hányt borsó!

 

Ezután még azt is mondja, hogy ők a magyar emberek érdekében politizálnak!

 

Láttad te a visszajelzéseket, Lajos?

84%-unk üvölti, hogy hagyjátok abba, mert szar az, amit csináltok! Arra vered magad, hogy a gazdasági válság közepén inflációs szinten tudjátok tartani a nyugdíjak értékét? Hány nyugdíjas fagyott meg idén a fűtetlen lakásában, Lajos? Hányan nyomorognak, miközben ti épp a háromszorosára készültök emeltetni a fizetéseteket?

 

Aztán az Orbán pénzügyi felelősségét firtató kérdésre azt feleli Debrecen ásza:

A forintárfolyamnak törvény szerint is több gazdája van.”

 

Na, mit szóltok?

Hát persze, hogy megint Simorra mutogat, mikor a forint árfolyamáról kérdezik!

 

Lajos, te zseni! Hát nem az ő képével volt kiplakátolva a CNN meg a CNBC 2010 nyarán, hanem a tiéddel, ha jól emlékszem! Nem rajta röhögött a fél világ, hanem rajtad, meg a Petyán! Nem ő indított kamikaze-kommandót a világgazdaság ellen, hanem a főnököd, meg a te totálkáros bandád!

Rémlik?

 

Végezetül azt is mondja a Lajos, hogy ez az egész egy fílinggyártás.

 

Úgy van, Lajos. Én is érzem a fílinget. Érzem a családomban, meg a munkahelyemen. Az utcákon, az ismerőseim körében. A buszon, és a teszkóban. Mindenhol ott van. Tudod, miből tevődik össze ez a fíling, Lajos?

 

Haragból! Csalódottságból! Kilátástalanságból! Keserűségből! Félelemből! Létbizonytalanságból! Indulatból! Felháborodottságból! Megaláztatásból!

 

Arról, hogy ez a fíling ott van az ország minden szegletében, nem csak ti tehettek. Az elődeiteknek is volt benne szerepe bőven. Emlékszel még, milyen megsemmisítő vereséget szenvedtek 2010 tavaszán?

Na, az semmi ahhoz képest, ahogy ti lesztek kiszavazva!

És buherálhatjátok bárhogy a választási rendszert, nagyon, de nagyon csúfos bukta lesz a vége!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://limoncs.blog.hu/api/trackback/id/tr443543743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása