Megválaszoltatott!

A botrány kirobbanása után hagyott magának pár órányi gondolkodási időt a Hivatal, aztán előállt egy harmatgyenge magyarázattal. Ímhol.

A közlemény – mint már említettem, tegnap este érkezett, ennek ellenére mostanáig vártam a reakcióval, hátha eszükbe jut valami hihetőbb hazugság is. Mondhatták volna, hogy a Doktorok Doktora már hosszú ideje készült valóra váltani álmát, nem volt rest dolgozni rajta, s a disszertáció a fiókjában hevert hosszú évek óta. Mivel pediglen a minden hájjal megkent bolgár sporttörténész gond nélkül hozzáférhetett e nemes irományhoz, csakis ő plagizálhatta Pali bácsi művét. Csakis ez magyarázhatja, hogy Georgiev professzor könyve fél évtizeddel korábban látott napvilágot Schmitt doktor disszertációjánál.

Vagy esetleg beállíthatták volna a kommunista titkosszolgálatok hamisítóinak aknamunkájaként, melyet csakis Gyurcsány irányítása alatt végezhetett a Szilvásy-féle árnyékkommandó.

Mondhatták volna ezt is, de nem mondták.

Nézzük akkor, miért is kéne elhinnünk, hogy szeretett elnökünk nem lépett a bűn útjára, nem tulajdonított el szellemi terméket, és nem használta jogtalanul két évtizeden át a doktori titulust.

1. "A hiánypótló munkát" történészprofesszorok bírálták, akik summa cum laude minősítéssel értékelték. Annak eldöntése, hogy az értekezés tartalmi és alaki szempontból megfelelő-e, az ő hatáskörük volt" (...) "a dolgozat minősítése önmagáért beszél".

Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy a disszertációt értékelő professzorok nem voltak kellően felvértezve ahhoz, hogy rájöjjenek a csalásra. 1992-ben még nem voltak adottak a technikai lehetőségek a plagizálók hatékony kiszűrésére. A digitalizáció korában ez már könnyebben megoldható, de akkoriban jóval problémásabb volt. Arra sem verném magam Pali bá' helyében, hogy a dolgozat minősítése önmagáért beszél, mivel a jelek szerint az elismerés Georgiev urat illeti, nem pedig őt. Azt pedig, hogy formailag sem felelt meg a követelményeknek, és mégsem dobták a kukába, egyenest a profok nyakába varrja: Annak eldöntése, hogy az értekezés tartalmi és alaki szempontból megfelelő-e, az ő hatáskörük volt.

Ott a pont!

2. Schmitt Pál, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) 1983 óta tagja, az értékezése forrásaként is megjelölt Nikolaj Georgiev neves sporttörténészt személyesen, jól ismerte. Kutatásaik során több résztéma megtárgyalása során együttműködtek.

Eszerint megint hülyének vagyunk nézve, és Schmitt azt állítja, hogy fizikai képtelenség szellemi terméket eltulajdonítani olyasvalakitől, akit az ember személyesen is ismer. Szerintem nem, sőt! Ha személyesen ismerték egymást, esetleg még jóban is voltak, akkor Pali bátyánk biztosan kezébe vette kollégája művét, talán épp ő ajándékozta meg vele. A jelek szerint tetszett is neki. Joggal gondolhatta, hogy a francia nyelven íródott, magyar nyelven kiadatlan mű szó szerinti fordítása nem szúr szemet senkinek. Az tehát, hogy jól ismerték egymást, véleményem szerint inkább bizonyítja, mintsem cáfolja a vádakat.

3. A két munka legfontosabb alapforrásai a NOB ülések jegyzőkönyvei, valamint a NOB Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyvei, illetve a vizsgált olimpiák záródokumentumai.

Végezzünk el gondolatban egy kísérletet. Képzeljük el, hogy a Lakiteleki Népfőiskola nebulói feladatul kapják, hogy disszertációt írjanak a Vezér rendszerváltás utáni tevékenységéről úgy 215 oldalban. Segítségül instrukciókat kapnak, ugyanazokból a forrásokból, jegyzőkönyvekből, ugyanazokból az adatokból dolgoznak. Mi lehet a végeredmény? Valószínűleg tucatnyi hasonló iromány születik, melyek lényegüket tekintve ugyanarról szólnak, hasonló formában. Na de hogy a 215 oldalas dolgozatokból 180 oldalon szó szerint ugyanazt írják? Meglehetősen valószínűtlen.

Az igazság remélhetőleg hamarosan kiderül, az ügyben ugyanis állítólag vizsgálat indul. Reméljük, ott még nem tartunk, hogy egy bizonyítást nyert plagizálási botrányt eltussoljanak, mondjuk a vizsgálat eredményét közérdekre hivatkozva titkosítsák úgy 2085-ig. Én jóhiszemű voltam, és bíztam abban, hogy egy ilyen pofátlan csalást követően a Zemberek Zembere összecsomagol, és egy utolsó sármos mosolyt villantva felénk eltűnik a narancsködben, ám a nálam felkészültebb és hozzáértőbb elemzők egybehangzó véleményét hallgatva mára már felnyílt a szemem.

Schmitt Pál marad, aláír, beszél, és ezután is sűrűn látogatja majd az osztályfőnöki órákat, ahol elmagyarázza a kisdiákoknak, miért csúnya dolog puskázni, ellenben az élethosszig tartó tanulás biza' fontos erény.

Én meg csak figyelek álmélkodva, és reménykedem, hogy legalább a tévétornás csávó tényleg a Pali bácsi volt. Ha kiderülne, hogy ott is csak egy dublőr helyettesítette, azt végképp nem tudnám feldolgozni...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.