Van valami furcsa, morbid cinizmus abban, hogy a hatalom szekértolói a magyar költészet napján, - József Attila születésének napján állnak ki a közvélemény elé azzal a hírrel, hogy a Kossuth téren felállított szobrát eltávolítják a mostani helyéről, hogy „közelebb költöztessék” a Dunához. A költő Vigasz című versével szeretnék tisztelegni a költészet napja alkalmából József Attila emlékének, és egyúttal tiltakozni a szobor áthelyezése ellen.

József Attila

VIGASZ

Ne hadd el magad, öregem,
bőröd ne bízd kereskedőre,
ki elád felhőt az egen
s a földön telket vesz belőle.
Inkább segít a kutya szőre
a teríthető betegen,
semhogy magát miértünk törje,
aki sorsunktól idegen.

Magának rág mind, aki rág,
a fogacskák azért fogannak.
S mert éhes rongy vagy, a fogát
elkoldulhatod-e a kannak?
Fázol. Hát mondd, hihetsz-e annak,
ki fűtve lakik öt szobát,
falain havas tájak vannak,
meztelen nők meg almafák?

Hihetsz-e? Szagos kis dorong
édes szivarja s míg mi morgunk,
ő langyos vízben ül s borong,
hogy óh, mi mennyire nyomorgunk!
Ha pincéjébe szenet hordunk,
egy pakli „balkánt” is kibont!
Szivére veszi terhünk, gondunk.
Vállára venni nem bolond...

Bús jószág, ne vetéld magad!
Együtt vágunk a jeges télnek.
A jégből csak lucsok fakad,
de hű társ - éhezők kísérnek.
S ha most a tyúkszemünkre lépnek,
hogy lábunk cipőnkbe dagad,
rajtad is mult. Lásd, harc az élet,
ne tékozold bizalmadat.

(Fotó: Népszabadság - Teknős Miklós)

Fellázadt a KDNP a képviselői fizetéscsökkentés ellen! - írja a hvg.hu.

"A képviselői fizetésekre vonatkozó része az Országgyűlésről szóló sarkalatos törvénynek a KDNP számára a jelenlegi formában elfogadhatatlan. Információink szerint ezt közölte a nagyobbik kormánypárttal a hétfői összevont frakcióülésen Rubovszky György, a KDNP képviselője. Ő vezette egyébként korábban a javadalmazással foglalkozó parlamenti albizottságot, amely tavaly több módosítást is javasolt a Lázár János által kidolgozott törvénytervezethez."

Így igaz. Valamint ő volt az, aki az ATV 2011. szeptember 29-i reggeli műsorában Mészáros Antónia kérdéseire válaszolva az alábbi dolgokat mondotta:

M.A.: A parlamenti adatokból megismerhető módon az Ön 1.4 millió forintos jövedelme esne le egy egymillió forint alatti jövedelemre.

R.Gy.: Állok elébe.

M.A.: Hogyha ez így van, megszavazná?

R.Gy.: Meg, minden további nélkül. Tévedés ne essék, az országban mindenki megszorítások áldozata és ebben aktív részes az országgyűlés. Tehát akkor ebben aktív szenvedő alanynak is kell lennie az országgyűlésnek. Tudomásul kell venni, ha másfelé mi megszorításokat rendelünk el törvényi szinten, akkor magunk felé ugyanazt az önkorlátozást meg kell csinálni.

M.A.: Egyenlőre egyeztetések vannak a Fidesz és KDNP soraiban erről a fontos javaslatról?

R.Gy.: A helyzet a következő: a KDNP-Fidesz frakciószövetség úgy működik, hogy közös kabinetek vannak, és ebben az egyeztetés a jogi kabinetben folyik. Ez egyébként június közepén, június vége felé kezdődött el. Tehát ez nem egy derült égből a villámcsapás.

M.A.: Sajtóértesülések szerint ez elég népszerűtlen is egyébként a Fidesz-KDNP soraiban.

R.Gy.: Elnézést kérek, biztos hogy népszerűtlen. Mindenkinek népszerűtlen a megszorítás. Összeszorított foggal, de tudomásul kell venni. Nem tudok mit csinálni.

Tehát Rubovszky György véleménye az elmúlt fél évben igencsak megváltozott, esetleg frakciótársai gondolják úgy, hogy nem szeretnének az általuk sikerként megélt és kommunikált megszorítások „szenvedő alanyai” lenni...

Vagyis ha az úgynevezett keresztény demokratákon múlik, megint csak mi maradunk itt összehúzott nadrágszíjjal, összeszorított foggal... na meg persze ökölbe szorított kézzel.

Az ATV interjúja ITT látható (idézett rész az utolsó 3 percben)

"Ha az IMF tud kölcsönt adni Nigériának vagy Csádnak, Magyarországnak is hitelt kell nyújtania!" - csapott az asztalra a minap Kövér László akkori házelnök a Le monde című francia napilap riporterének válaszolva. Ez azért meglehetősen furcsa, mivel úgy tudom, az IMF egy hitelintézet. A Kövér által képviselt Magyarország pedig kérelmező, akinek minden egyéb híresztelés ellenére égető és mihamarabbi szüksége volna a Valutaalap segítségére, ezért buzgón és minél zökkenőmentesebben illenék teljesíteni a hitel felvételéhez szükséges feltételeket, ahelyett, hogy az afrikaiak pénzén marakodunk.

Ellenkező esetben tudniillik minden valószínűség szerint államcsőd következik, és akkor aztán Obersovszky Péter minden szervilizmusa kevés lesz ahhoz, hogy Kedves Vezetőnk és cégtársai kidumálják magukat a ganéjból.

Ideje volna újra, immáron sokadszorra tisztázni valamit.

A hitel felvételének fő akadályát nem az IMF feltételei képezik. Az IMF legfőbb elvárása a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének a biztosítása, amelyre a jelek szerint hajlik is a kormány, - legalábbis addig, amíg rá nem teszi a mancsát a pénzre. Az ő fő problémájuk az, hogy az IMF pénztárához az EU beléptetőkapuján át vezet az út, ők pedig meglehetősen rugalmatlan és barátságtalan módon elvárják, hogy egy tagország betűről betűre betartsa az általa aláírt csatlakozási feltételeket. A „politikai követeléseket”, melyeket Kövér sérelmez, nem az IMF támasztja, hanem az Európai Unió. Mégpedig azon okból, hogy szeretett kormányunk rendre és szisztematikusan megszegte a klub szabályait az elmúlt néhány évben.

A jelek szerint ráadásul eszük ágában sincs visszacsinálni ezeket.

Ha pedig a mi mélyen tisztelt kabinetünk leszarja a házirendet , akkor ők is hajlamossá válnak leszarni a mi problémáinkat, ez esetben pedig az se számít, ha maga Christine Lagarde lobogtatja a mágneskapu túloldalán az eurokötegeket, az életben nem jutunk hozzá.

És ezennel el is jutottunk Nigériához, és Csádhoz.

Ők ugyanis velünk ellentétben nem tagjai az Európai Uniónak, vagyis mindennemű beléptetőkaput megkerülve egyenesen odafáradhatnak a pénztárhoz. Ha a Valutaalap úgy dönt, hogy a két afrikai ország a kockázatok ellenére is hitelképes, és pénzt ad nekik, az a szíve joga. Előttünk is ott a lehetőség, feltéve hogy el nem kúrjuk (hogy klasszikust idézzek), csak épp a másokra való ujjal mutogatás helyett teljesíteni kellene a feltételeket.

Ehelyett megint befeszítünk, vádaskodunk, meg a tahóságunkkal kérkedünk. Ezúttal a jelek szerint Kövéren volt a sor, hogy demonstrálja hősiességünket, és megmutassa: rólunk bizony lepattannak a pénzvilág nyílzáporának vesszei, úgyhogy jobban teszik, ha a mi feltételeinket veszik alapul a hiteltárgyalások során, és punktum!

Márpedig a Kövéréhez hasonló megnyilvánulások könnyedén odáig fajulhatnak, hogy a viszonylag rugalmas és béketűrő IMF is kijön a sodrából, és mire nagy nehezen rászánjuk magunkat, hogy teljesítsük az Unió által előírtakat, a „kedves ukrán hölgy” munkaadói felveszik az arcukba dobott kesztyűt, és mehetünk vissza szépen a sor végére. Aztán gondolkodhatunk, miért van az, hogy már megint szívatnak bennünket.

De nézzük, mily módon folyamodik az orbáni kormányzat a rendkívüli segélyként is felfogható kölcsönért, és hogyan viszonyult ahhoz a két szervezethez, amely ezt volna hivatott biztosítani az ország túlélése érdekében.

Orbán rögtön a Fidesz hatalomra kerülése után helyre tette őket, a legelső nemzetközi sajtótájékoztatóján fontosnak látta kijelenteni: „sem az IMF, sem az EU nem a főnökeim”. Alig 2 hónappal ezután a Valutaalapot sikeresen ki is paterolták az országból diadalittas melldöngetés közepette, és az elkövetkező években tisztségviselőink egyetlen alkalmat sem szalasztottak el, ha arról volt szó, hogy bele lehet rúgni a „hárombetűs intézménybe”. Egészen tavaly év végéig, amikor is rájöttek, hogy szuperszonikus sebességgel ürül a kassza. Ezzel párhuzamosan az EU-val szemben is fokost ragadtak, és a csatlakozási egyezményekre fittyet hányva szétbarmoltak minden féket, ellensúlyt, a független intézmények élén elsődleges feltétellé vált a fideszes pártkötődés, visszamenőlegesen, és szelektáltan adóztattak, és folyamatosan megpróbálják átverni az uniós ellenőrző testületeket, hol jogszabálytervezetek „véletlen” félrefordításával, hol hamis adatok szolgáltatásával, amire legutóbb épp tegnap volt példa.

Amíg Kedves Vezetőnk és barátai a jogi tudásukat mindenekelőtt a partnereik átverésére szándékoznak felhasználni, ne csodálkozzunk azon, hogy Fellegit külföldről tornáztatják, a Vezér ülepe meg lassan gyökeret ver a tárgyalóasztalnál. Hónapok telhetnek még el így, és tévedés ne essék, mi vagyunk azok, akiknek fogytán az ideje.

Ezt már maga Kövér is belátja, mikor akarva-akaratlanul, de elszólja magát:

„Magyarország számára a legközvetlenebb veszélyt nem a szegények helyzetének romlása jelenti, hanem a középosztály alsó rétegének lecsúszása. Ez élet vagy halál kérdése!”

Itt már szó sincs semmiféle biztonsági hálóról, ami jól jön ugyan, de remekül megvagyunk nélküle.

Szó sincs arról, hogy megúszható volna az IMF-fel, és az EU-val való megállapodás.

Ha ez nem történik meg záros időn belül, akkor bekövetkezik az alsó-középosztálynak titulált bérből és fizetésből élő népréteg lecsúszása, elszegényedése, amely ma már koránt sem puszta paranoia. A csökkenő jövedelmek és az egyre növekvő árak miatt ez a folyamat már most elkezdődött, elég körülnézni a saját környezetünkben, és kristálytisztán látható.

Ha ezt a folyamatot nem tudják megállítani, akkor a hálátlan, és dühös tömegek türelme előbb-utóbb igencsak végesnek bizonyulhat, és azt már Petőfi óta tudjuk: ha föltámad a tenger, akkor biz' a víz az úr.

Ki hitte volna néhány évvel ezelőtt, hogy Orbán Viktor sajátosan csalhatatlan ösztöneinek, és menedzselési módszereinek köszönhetően édes kis Hazánk 2012-re Európa egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett szereplője lesz Országimázs Központ nélkül is? A kormányváltás óta nem telik el hét, hogy ne történne itt valami, aminek világviszonylatban is hírértéke van, s a jelek szerint ez egy darabig még biztosan így is marad. Na persze kétes hírnév ez, hiszen leginkább a botrányainkkal vagyunk a címlapon, korántsem sztárként, inkább amolyan botcsinálta celebként tekintenek ránk. Ha úgy tetszik, mi lettünk Európa Kiszel Tündéje. Az apró villantásoktól mára eljutottunk odáig, hogy már Őfelsége idomított riporterei is elértek a szórakoztatóipar csúcsára. Elég őket leültetni  egy tetszőleges politikai celebbel szemben, és  a végeredmény láttán máris mindenki dől a röhögéstől.

Azonban úgy tűnik, a kormányzati álláspont szerint ez is jobb a semminél, ha nekünk a botrányhős szerep jutott, hát szolgáltassunk botrányokat lehetőleg napi szinten, és ha valamiben profi a mostani válogatott, hát a szórakoztatásban mindenképp.

Még javában csámcsog a világsajtó Plagi bácsi kalandjainak végső felvonásán, de máris folynak a következő nagyszabású valóságshow, az „Elnök születik” előkészületei. A paravánok mögött már zajlik a casting, ami a hírek szerint annyiban különbözik a megszokottól, hogy ebben a játékban csak a főrendező indíthat versenyzőket, és ők is csak a saját stábjából kerülhetnek ki. Ráadásul a legtutibb jelöltjei állítólag fanyalognak, és olyan fürgén táncolnak el a rájuk osztott szerep elől, mint Kovács „Koko” fénykorában. A pletykák szerint jelenleg Áder az, akinek a legkevesebb esélye van megúszni, hogy Orbán köztársasági elnököt csináljon belőle, de persze ez még változhat, ne menjünk a dolgok elébe.

Na de addig is, amíg beindul az új show, a közönség lankadó figyelmét magunkra kell vonni valamivel, az elkalandozó tekinteteket nem tolerálja a Nemzeti Együttműködés, a figyelem fókuszálásához pedig tökéletesen alkalmasnak tűnik elindítani a jól bevált teleregényt, a „Hogyan börtönözzük be Gyurcsányt?” címűt.

Az ügyészség a MNO-nak szivárogtatott infók szerint már szerdán belecsap a lecsóba, iratismertetéssel kezdenek, aztán várhatólag még a hónap folyamán gyanúsítottat csinálnak Fletóból. Nem kell hozzá jóstehetség, ez is nagyot durran majd, pláne ha lesz egy kis vezetőszíjon sétáltatás, netán előzetesbe vágják pár hónapra. Elvégre  a NER tekintélye végképp nem bírná el azt a szégyent, hogy az Öszödi Rém a Polt-fiúk buzgó ténykedése ellenére is idekint lábatlankodjon, miközben kihasználatlanul állnak a frissen megnyílt börtönök. Lesz itt kérem politikai kabaré, bárki meglássa, olyan szürreális paródia kerekedik ebből megint, hogy csudájára jár a világ.

Főleg ha újra visszaüt a bumeráng, és a megzabolázhatatlan Gyurcsány viszi el a showt, akár csak a tavaly októberi ügyészségi meghallgatáson, mikor a vádhatóság jeles prominensei vigyázzülésben, összeszorított farpofával, könnybe lábadt szemmel hallgatták végig Fletó válogatott sértegetéseit.

Előre megjósolható, hogy világsiker lesz ez is, akár csak az eddigiek! A Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincs uborkaszezon, és igaz, hogy kenyér helyett már csak penészes morzsákat szórnak elénk, de a cirkuszra tényleg nem lehet panasz!

Az egység címmel jelent meg a Magyar Hírlap vélemény rovatában Stefka István publicisztikája.

Az írás - amennyire meg tudom ítélni – a célból született, hogy csillapítsa kissé a Schmitt-botrány által keltett hullámokat, és összerántsa a felháborodásának hangot adó kormánypárti tábort. Mivel nekünk nincs nemzeti Ethan Huntunk, aki Pali bá' kifehérítésének lehetetlen küldetését bevállalná, Stefka tesz kísérletet arra, hogy kissé szépítse a róla kialakult képet.

Ám Schmitt Pál renoméján emelni igencsak bajos, így a többiekét kell visszahúzni, hogy csökkenjen a kontraszt. Ezért a hangsúlyt az őt megelőző köztársasági elnökök bírálatára, illetve az ellenzék szapulására helyezi, ezáltal keltve az olvasóban a „mi Palink se rosszabb” érzetet.

„Göncz Árpád „öt percig sem jelképezte a nemzet egységét” - írja Stefka.

„Valójában Magyarország politikai és gazdasági széttagoltsága, morális lezüllése, szellemi, ideológiai, médiaháborúja, a külföldi érdekeknek való kiszolgáltatottsága Göncz Árpád tízéves elnöksége alatt alakult ki. Innentől kezdve az elnök a balliberális oldal aláíró gépezetévé vált.”

Magyarország politikai és gazdasági széttagoltsága valóban ekkor kezdődött. Az egypártrendszert felváltotta a többpártrendszer, a tervgazdálkodás helyett pedig jött a kapitalizmus, ami valóban egyfajta gazdasági széttagoltságot vont maga után. Szellemi, ideológiai és médiaháború is volt, szabad lett vitatkozni, gondolkozni, ellenzékiként megnyilvánulni, ideológiákat, és érveket ütköztetni egymással.

Szerintem ez épp így van jól.

Óriási változásokat hoztak azok az esztendők, és lehet ezeket szeretni, vagy nem szeretni. Sokan érzik úgy, hogy vesztesei voltak ezeknek az éveknek, de akkoriban egy ország akaratát tükrözték a változások. Ki ezért, ki azért, de örült a kádárizmus bukásának, és az, hogy a végeredmény aztán igencsak elmaradt a várakozásoktól, nem az első köztársasági elnök bűne, vagy felelőssége. Azt sem gondolom, hogy Göncz Árpádot azzal lehetne vádolni, hogy tevékenyen részt vett az ország „gazdasági széttagolásában, morális lezüllesztésében”. Lehet bírálni, lehet nem egyetérteni vele, de egyvalami tény. Mind a mai napig ő a rendszerváltás utáni időszak legnépszerűbb elnöke, akinek elfogadottságától Schmitt Pál népszerűségi indexe fényévekre van.

Talán nem véletlenül.

Mádl Ferenc érdemeit már elismeri a szerző, - teljes joggal!

A szemére veti ugyanakkor, hogy bátortalansága, és „túlzott jogászkodása miatt” lehetett miniszterelnök a „senki által meg nem választott” „ámokfutó Gyurcsány”. Ezen a ponton újra átolvastam a Göncz Árpádról szóló fejtegetést, hátha találok olyan részt, ahol a szerző Árpi bácsi túlzott jogászkodását kárhoztatja azért, amiért a senki által meg nem választott Boross Péter ült a sajnálatosan idejekorán elhunyt Antall miniszterelnök úr helyére, de sehol nem találtam ilyet.

Sólyom László államfő aztán szerinte „tehetetlenül tűrte az ámokfutást, és hagyta, hogy a szeme láttára verjék agyba-főbe Budapest népét 2006. október 23-án”.

„ Sólyom csak erőtlen, szimbolikus gesztusokat tett a nemzetnek, (…) Köztársasági elnökként az élére kellett volna állnia az országos kormányellenes tömegmozgalomnak. Miután polgárháborús helyzet alakult ki, az új választások kiírásával a nemzet egységét helyrebillenthette volna. Nem így történt, győzött a rendőri terror és az ártatlan emberek elleni megtorló, diktatórikus intézkedések.” - írja.

Ehhez a bekezdéshez azért ugyancsak volna néhány hozzáfűznivalóm.

Addig egyetlen hivatalban lévő államfő sem tett annyi nyilvánvaló gesztust az éppen regnáló kormányzópárt(ok) ellenzékének, mint amennyit Sólyom László tett a Fidesznek. Egyetlen pillanatig sem volt kétsége senkinek ebben az országban azt illetően, hogy Sólyom hova húz, kihez tartozik, kik azok, akikkel szemben bocsánatos bűnnek tartja azt, amiért másokat letorkoll. A Fidesz, és holdudvara köszönettel tartozik Sólyom Lászlónak, nem szemrehányással.

Dőreség volna azzal vádolni Sólyom Lászlót, hogy nem volt „semleges”, az elődei sem voltak azok. Viszont Sólyom még a látszatra sem adott, teljesen nyíltan felvállalta fideszes szimpátiáját és a kormánypártok iránti ellenszenvét, ami egyrészt teljességgel kizárta, hogy a narancspárttal szemben álló állampolgárok is jó szívvel tekinthessék elnöküknek, viselkedése pedig azt üzente Magyarország népének, hogy szerinte úgy is lehet nemzeti egységet képviselni, hogy megnyilatkozásaiban a kettészakadt társadalom egyik felének kedvez a másik ellenében.

Sólyom László a nemzeti egység megteremtésére alkalmatlan volt, egyvalamiben viszont talán még elődeinél is szigorúbbnak mutatkozott: az alkotmányosság védelme és betartatása kapcsán nem ismert pardont. Az tehát szimpla csúsztatás, mikor Stefka István azt sugallja cikkében, Sólyom leváltásának az volt a valódi oka, hogy nem írt ki új választást, s ezzel gyakorlatilag asszisztált a szocik hatalomban maradásához. Azért kellett leváltani, mert az amúgy létező pártszimpátiájánál többre becsülte a szakmai renoméját, és bármennyire elkötelezett jobboldali, nem lett volna hajlandó segíteni Orbánnak a demokratikus intézmények ledózerolásában.

Ehhez egy minden szempontból lojális, szolgalelkű „titkár” szükségeltetett, aki kritika nélkül aláír bármit, amit a hatalom az asztalára tesz. Erre Schmitt Pál volt az ideális jelölt, ma már kétségtelen.

A szerző azt is Sólyom szemére veti, hogy „az Alkotmánybíróság első elnökeként jelentős szerepe volt abban, hogy elmaradt a felelősségre vonás és igazságtétel a rendszerváltoztató Magyarországon. Ez a következmények nélküliségi állapot, az ügynöklista nyilvánosságra hozatalának elodázása megakadályozta, hogy a mindenkori köztársasági elnök mindenek felett álljon”.

Itt értünk el ahhoz a véleményhez, ami a napokban minden valamirevaló elemző értekezéséből visszaköszön. Jelesül, hogy az elmúlt hetek történései után a Fidesz-KDNP és az álláspontjukat képviselők nem állnak az erkölcsi dobogó olyan magas fokán, hogy efféle szemrehányásokkal illessék a köreiken kívül állókat.

Elég nagy sutaság Sólyom László felelősségét vizslatni az ügynöklisták elmaradt nyilvánossága ügyében akkor, mikor a regnáló kormány épp azon fáradozik, hogyan tudja úgy titokban tartani az ügynökök névsorát, hogy közben egy ország népe tudja: a kétharmaduk birtokában egy perc alatt tiszta vizet önthetnének a pohárba. Elég otromba dolog az előző elnökön számon kérni a következmények nélküliségi állapotot egy olyan cikkben, ami végső soron arra hivatott, hogy mentegesse a plagizáló utódot tettének következményeitől.

És ezután el is érünk a végkövetkeztetéshez: sosem volt olyan köztársasági elnökünk, aki megtestesítette volna a nemzet egységét. Ergo álságos az ellenzéknek az a hivatkozása, miszerint a fenti okból Schmitt lemondását követelik. A szerzőnél szó sem esik arról, hogy vannak azért más okok is: némi szellemi tolvajlás történt, és párszor belehazudott kedves népe képébe az elmúlt hetekben, napokban. De maradjunk a nemzeti egységnél.

Hisz Stefka szerint Schmitt Pál erre törekedett. S hogy miért nem sikerül neki az egység megteremtése? Idézem:

„Ezzel a mostani ellenzékkel lehetetlen a vállalkozás. Hiszen ez az ellenzék többnyire megtagadja a nemzetet, elárulja hazáját, és pártpolitikai csatározásoknak feltüntetve immár két éve folyamatosan rossz hírünket kelti, és feljelenti Magyarországot külföldön. Az ilyen ellenzék nem képviselheti semmilyen módon Magyarországot, nem kérheti számon a nemzet egységének hiányát, hiszen megtagadja szülőföldjének múltját, hagyományait, magát a magyarság minőségét, történelmi létét.”

Unalmas lenne századszor is leírnom, hogyan és hányszor jelentette fel Magyarországot az Orbán Co. az előző ciklusban, a rossz hírünk keltéséért meg a legmegátalkodottabb szoci sem tud annyit tenni, amennyit Plagi bá, Matolcsy, vagy maga a Vezér már mostanra elért önszorgalomból. Azt mondja Stefka István: ezen a „harcmodoron változtatnia kell az ellenzéknek”, addig nem követelhet semmiféle nemzeti egységet.

Változtatni a harcmodoron?

Milyen harcmodoron, Stefka úr?

Ennél a mostaninál erőtlenebb, megosztottabb, tehetetlenebb ellenzéke még nem volt ebben az országban egy kormánynak sem! Az, hogy a Fidesz elveszítette a szavazói felét, csakis és kizárólag a saját idiotizmusának, és alkalmatlanságának a következménye, nem pedig a kőkemény ellenzéki harcmodornak! Hetente kapja az ellenzék egyik magas labdát a másik után, egyik lehetőséget a másik után, amit aztán képtelenek leütni, és szavazatokra váltani. Lassacskán visszasírom Bodrogit, meg a Színes Csokornyakkendősök Pártját, mint egyetlen kormányképes alternatívát!

Akkor miféle ellenzéki harcmodorról beszélünk itt?

S végül a konklúzió:

„Schmitt Pál eszeveszett lejáratása csak közbülső állomás, nem a végső cél. Orbán Viktor politikáját, a nemzet megmaradásáért megszavazott új alkotmányt akarják megsemmisíteni. Akik tudatlanul e gyökértelen, elv nélküli, alacsony támogatottságú társaság mellé állnak, nem is tudják, hogy Magyarország felszámolásához adják a nevüket.”

Stefka úr!

Schmitt Pál lejáratásának élharcosa maga Schmitt Pál volt.

Minden megnyilvánulásával, minden egyes megszólalásával nagyobb lett körülötte a gebasz, és erről ő tehet! Nem a tényfeltáró újságírás, nem a harmatgyenge ellenzék, és nem is az a közvélemény, amelyik ragaszkodik az önök által egész eddig olyannyira sulykolt és elvárt erkölcsi feddhetetlenséghez.

Az is világos, hogy a végső cél Orbán rendszerének, egypárti alkotmányának és politikájának leváltása. Ha jól emlékszem, Orbán Vezír sem vonult vissza a közélettől az ördögi Gyurcsány bukása után, hanem pedálozott tovább a hatalomért, a teljes felhatalmazásért, meg a '89-es alkotmány kiradírozásáért. Akkor most mi is a gond azzal, hogy a jelenlegi ellenzék is hasonló célokért hajt? Iparkodjanak csak, aztán a nagyérdemű majd eldönti 2 év múlva, mire tartja érdemesnek őket! Tudtommal a demokráciában ez így szokás, politikai váltógazdálkodásnak hívják, és a jelenlegi rezsim is annak köszönheti a hatalmát, hogy ez anno bevezetésre került.

Tetszenének élni, és nem visszaélni a rájuk ruházott erővel, akkor most a Magyar Hírlap publicistáinak sem kéne azon aggódnia, hogy csúszik a gyeplő kifelé a kezükből.

Ja, és azt mondja, Stefka úr, hogy tudatlanok lennénk?

Nem, nem vagyunk azok.

Legfeljebb csak kevéssé fogékonyak a manipulációra.

„A doktori nélküli Schmitt ragad az elnöki székhez” címmel számolt be a Der Standard című osztrák napilap Plagi bácsi odüsszeiájának legújabb fejleményeiről, s a ma reggeli rádióinterjút követően be kell látnom, a cím cseppet sem túlzó. Az Emberek Emberének piszkosul megtetszett a Hivatal, gondolom a Sándor-palota kényelmét is megszokta már, és épp most próbálják meg kipenderíteni a jól fizető állásából, mikor sikerült felállítani a vadiúj testőrséget, a First Lady virágoskertjét szétdúló renitens vaddisznókkal is eredményesen vették fel a harcot, ráadásul illetékes elvtárs is megígérte, hogy a törvénykezési láz alábbhagy lassan, konszolidációs időszak veszi kezdetét, így aláírásra sem kell ezután annyi időt és energiát pocsékolni.

Nem, nem és nem!

Schmitt Pál nem az a fajta ember, aki nem csimpaszkodik kézzel-lábbal ahhoz a székhez, amelyikbe egyszer valaki beleültette, és ha úgy érzi, megpróbálják kiakolbólintani onnan, akár még oda is kötözi magát. Az index a minap remek írást közölt arról, hogy jutott el az államelnöki rangig ez a karrierista bohóc, aki a kádárista rezsimet épp olyan buzgón és készségesen szolgálta ki, mint amilyen kritikátlanul most firkantja alá a kétharmad által elé tolt törvényeket, köztük azt, amelyik bűnszervezetté nyilvánítja azt az MSZMP-t, melynek keblein ő is lelkesen csüngött egykor.

Schmitt Pál évtizedek óta szolgál...

Megtanulta kritika nélkül elfogadni és elvtelenül végrehajtani azoknak az utasításait, akik az ő karrierjét előbbre segítették, s az évtizedek alatt megszokta, hogy ezért cserébe az anyagi és politikai javadalmazáson túl a hatalmon lévők teljes körű védelmére is számíthat.

És most hirtelen szembesül vele, hogy felfordult a világ. Valami nem úgy működik, mint régen és ő nem érti, mi történik körülötte.

Az internet előretörésével az információt már nem lehet megzabolázni, az olyan, számára csip-csup ügyek, mint amit egy plagizált kisdoktori jelent, ma már időzített bombaként robbannak a köztudatban, és a világháló segítségével újabb és újabb emberhez jutnak el, megállíthatatlanul...

Hasztalanul várja, hogy majd Orbán segít. Hiába perdülne ki a Szijjártó-Selmeczi-Girosz trió félóránként a kamerák elé, hogy szóljanak pár jó szót érte, hiába a számtalan lojálisnál lojálisabb álriporter, akik csak arra jók, hogy kisírhassa magát a vállukon, semmi nem segít.

Megváltozott a világ, Pali bá'...

A politika, és közélet iránt fogékony emberek számára kitárult a vélemények, információk tárháza, százszámra olvashatják, hallgathatják őket az internetes felületeken, s ezáltal józan paraszti eszük és értékrendjük alapján kialakítják a saját , önálló véleményüket, ami lássuk be, - jelen esetben meglehetősen különbözik a hivatalos fideszes kommunikáció irányától. Közel sem él annyi gondolkodni képtelen funkcionális analfabéta az országban, mint amennyiben reménykedik, Pali bá'...

Ezért bornírtság olyan szóvirágokat röptetni a közrádió reggeli műsorában, hogy a méltatlan támadásokkal nem csak Schmitt Pál személyét, hanem a köztársasági elnöki hivatal tekintélyét is aláássák. Hát hol volt ez a tekintély iránti feltétlen aggodalom akkor, mikor lepacsizta az alkut a Viktorral, Palkó bátyám? Miért nem mondta akkor a Főnök szemébe, hogy bocs Vezérem, nem vállalhatom, mert vannak olyan szürke foltok a múltamban, melyek napvilágra kerülése esetén bizony komoly károk érhetik az államelnök, mint közjogi méltóság tekintélyét? Akkor másodlagosnak gondolta ezt, Pali bá', épp úgy, ahogy most is. Ha nem így volna, akkor venné szépen a kalapját, tenne a zsebébe pár vaníliás karikát útravalóul, és búcsút intene hálátlan népének, hogy a tárogatózásnak és hőn áhított nagydoktorijával kapcsolatos kutatásainak szentelje az idejét.

A Hivatal tekintélye nem veszett el, amint egy arra méltó ember áll az élére, újra a régi fényében ragyog majd, akár csak Göncz Árpád, vagy Mádl Ferenc idején. Ahhoz azonban, hogy ez megtörténhessen, az Ön mielőbbi lemondására van szükség!

Hogy is mondta aztán?

„Hiszen akárhogy is, az ország megválasztott első embere vagyok, aki az ország egységéért, a demokrácia működésért, az alkotmányosság őrzéséért felel.”

Ideje felnyitni Pali bácsi szemét, a formaságok ellenére sokkal inkább volt ez kinevezés, semmint megválasztás, emlékszünk még rá, hogy ki küldte azt az ominózus képeslapot a bolgár tengerpartról, melyben közölte a kétharmados gépsorral, ki is az ideális jelölt, a megfelelő ember a kényes feladatra. Az ország megosztottabb, mint valaha, a demokratikus intézmények élén pártkatonák feszítenek, az alkotmányosságról szóló intelem pedig végképp hiteltelenül hangzik egy olyan ember szájából, aki kritika nélkül aláírta az AB kiheréléséről szóló törvényt. Hogy hányat küldött vissza megfontolásra, arról pedig álljon itt illusztrációként az alábbi táblázat. No comment.

Az, hogy az interjúban nemes egyszerűséggel „bloggernek” nevezi az őt lebuktató ismeretlen oknyomozót, aki pénzt, időt és energiát nem sajnálva kilenc hónapon át kutatott, hogy az igazságot a közvélemény elé tárja, az úgyszintén Pali bá' romló mentális állapotára utal. Ha ő ennyi időt fordított volna annak idején a disszertációjára, még mindig joggal és büszkén viselhetné a doktori titulust. Azt mondja, a lemondását követelők az „ország rossz hírét keltik”, ami azért is nonszensz, mert még a hivatalos kormánypárti értelmezés szerint is Orbán Viktor az, aki egyenlő Magyarországgal, nem pedig Schmitt Pál.

Ráadásul én a Chicago Tribune mai online felületén azt olvasom, hogy Amerikában Pali bácsiról állítják nemes egyszerűséggel, hogy egy csaló, márpedig én úgy gondolom, egy közösségre nézve az a szégyen, ha a csalókat bújtatja, és hatalomban tartja, nem pedig, ha kiseprűzi.

Aztán körmönfont jogi csűrcsavarokba kezd, az ún. tényfeltáró bizottság kritikán aluli jelentésére hivatkozik, és az ártatlanság vélelmét hiányolja napokkal azután, hogy a Semmelweis Egyetem illetékesei kimondták a „jogerős ítéletet”.

Végül elcsukló hangon elpanaszolja, hogy „elvadultak a személyét érő támadások, például ha uszodába vagy étterembe megy, körülveszik, bekiabálnak, hogy miért nem mond le”.

Pali bátyám, fogadjon el egy jó tanácsot, kímélje meg magát és a családját a további kellemetlenségektől. Hiú ábránd abban reménykednie, hogy majd csitulnak a támadások, hogy az istenadta nép majd beletörődik, hogy egy kétes erkölcsű paprikajancsi (by K.L.) személyesíti meg a Hon első emberét. Ez jobb már nem lesz, viszont lehet még rosszabb...

Ha nekem nem hiszi, kérdezze meg a Gyurcsányt.

Ismeri.

Ön is intézett hozzá egy gyújtó hangú beszédet a Kossuth téri forradalmárok gyűrűjéből 2006-ban, ahol azt mondta:

"A sport világában a csalók ellen zéró-toleranciát hirdettek. Az aranyérmet természetesen elveszik azoktól, akik esküjüket megszegve akarnak jogtalan előnyhöz jutni. Nem ártana ezt a kifejezést megtanulni. Semmi engedmény a hazugság és a csalás számára. Azonnali, szigorú büntetést kell kilátásba helyezni, és azt maradéktalanul megvalósítani, hogy az kellőképpen elrettentsen".

Idézze fel magában ezeket a mondatokat, akár a tükör előtt állva, töprengjen el, mennyire gondolta komolyan őket akkoriban, és aztán vonja le a tanulságokat a saját maga számára.

Fogadja meg a fővárosi KDNP-elnök tanácsát. Beszéljen a Főnök fejével, jelentse be a visszavonulását, és a hátralévő éveit szentelje a családjának, az unokáinak. Sokkal szebb és nemesebb elfoglaltság az, mint a kétharmad agyament vízióit törvényesíteni a szignójával.

Tegye meg!

Nekünk pedig nem marad más, mint reménykedni abban, hogy Orbánnak eléggé nagy pofára esés volt az Ön kinevezése ahhoz, hogy legközelebb százszor is meggondolja, kinek a nevét firkantja rá az ukázra.

A Fidesz tiszteletbeli nagyasszonya valamilyen rejtélyes indíttatásból megint csak késztetést érzett, hogy bizonyítékát adja ostobaságának, vagy egyszerűen a többiek lökték ki a díszlet mögül, hadd röhöghessenek rajta ma is egy jót. Bárhogy is történt, Gabika újra megvillantotta páratlan szóvivői képességeit. Az apropó nem más, mint az MSZP mai kongresszusán elhangzó Mesterházy-beszéd.

A szocialisták újraválasztott elnöke ugyanis ma óvatlanul kifejtette: hiba volt, hogy 2006-ban meglehetősen nagy szakadék tátongott az MSZP választási és a kormányprogramja között. Ennek tanulsága szerinte, hogy „mindig, még zárt körben is őszintén kell beszélni az ország helyzetéről”. Ezenfelül „2006 őszén a szélsőjobboldal akciói váratlanul érték a rendőrséget, amely erre hibákat elkövetve válaszolt. Hiba volt az is , hogy olykor kapkodás jellemezte a kormányzást, a reformokat nem készítették elő”. Súlyos hibának nevezte, hogy „az MSZP immunrendszere nem volt elég erős ahhoz, hogy a tisztességtelen, nyerészkedő politikusokat időben kivesse a pártból”.

Na, a Fidesz kommunikációs csapatának ennyi bőven elég ahhoz, hogy kieresszék a szőke ciklont a porondra, hiszen újabb páratlan bizonyítékát lelték a vörösök eredendő gonoszságának. Mesterházy „ a maga módján beismerte a 2006-os rendőrterrort, és ejtett néhány szót az MSZP kormányzásra való tökéletes alkalmatlanságáról is” - közölte Selmeczi, s mivel az ő lankadatlan figyelmét a legkisebb részlet sem kerüli el, így még hozzáfűzte: a szocialisták elnöke bevallotta, hogy a tisztességtelen, nyerészkedő politikusokat nem vetette ki magából az MSZP. Az ország problémáira adott válaszokat pedig „nyilván viccnek szánta” – szúrt még oda egy utolsót a szóvivő, megforgatva a tőrt az átkozott szocik szívében. Ezután visszavonult a kulisszák mögé, s valószínűleg jó érzéssel dőlt hátra a becsülettel elvégzett munka után, akár Plagi bácsi, miután letudta a kisdoktorit.

Van benne valami diszkrét báj, amikor az a társaság, amelyik napokig sunnyog, és nem hajlandó érdemben megszólalni a Schmitt-botrány kapcsán, Mesterházy néhány önkritikus, és mára már unalomig ismételt mondatára úgy csap le, mint gyöngytyúk a takonyra, és rögtön kizavarják Gabikát a frontvonalra, hogy mondja már meg a frankót, mert az ugye mégse járja, hogy úgy teljen el a nap, hogy ne emlékeztessük szeretett alattvalóinkat a szemkilövető, tolvaj, hazug szocik 8 esztendős tobzódására...

Elgondolkodik az ember ilyenkor, hogy mégis, mi a szándékuk ezzel? Kihez szólnak ilyenkor?

A saját táboruk amúgy is ezt hallja a jobboldali médiából éjjel-nappal hosszú évek óta. Az MSZP szavazói totálisan immunisak az efféle megnyilvánulásokra, ők a kormánypárti megszólalásokra a fülük botját se mozdítják, vagy ha mégis, hát csak bosszankodva legyintenek az egészre. A bizonytalanoknak is hiába kesereg a szóvivő, elvégre ők bármennyire is elutasítják a szocik botcsinálta kormányzását, napról napra szembesülnek vele, hogy az orbáni ámokfutáshoz képest még az is elviselhetőbb volt.

Meglehetősen vastag arcbőr kell ahhoz, hogy a narancspárt bármelyik prominense verje az asztalt amiatt, hogy az elődök szembementek az ígéreteikkel. Lehet, hogy én emlékszem rosszul, de úgy rémlik, a Fidesz sem egykulcsos adót ígért, meg 27%-os ÁFA-kulcsot. Ellenzékből elfelejtették közölni velem, hogy igényt tartanak a nyugdíjpénztári vagyonomra, és eltörlik az adójóváírást. Arra sem emlékszem, hogy megemlítették volna, hogy napi 2300 forintos közmunkával tervezik beváltani az egymillió munkahelyről szóló ígéretüket. Nem emlékszem, hogy szóltak volna, hogy megválasztásuk esetén bevezetik a tandíjat, telepakolják a független intézményeket a haverjaikkal, hogy Obersovszky-féle kamuriportereket tartunk majd el közpénzből, miközben az alsó középosztály számára lassacskán elérhetetlen luxusnak számít majd a kocsi, a balatoni nyaralás, vagy egy vasárnap délutáni családi mozi...

Úgyhogy csak szerényebben, Gabika...

Amúgy meg a pofátlanság magasiskolájának tartom, mikor a szellemi tolvajlással, és hazudozással lebukott köztársasági bábelnöknek minden lehetséges eszközzel falazó párt szóvivője az elődök szemére veti, hogy nem rugdosták ki maguk közül a tisztességtelen, nyerészkedő politikusokat.

Sokan vannak ebben az országban, akik joggal tehetik ezt, de az elmúlt napok eseményei után a kormánypárt egyetlen tagja sem tartozik közéjük.

Ők még fényévekre vannak a valóság értelmezésének attól a pontjától is, ameddig Mesterházy ma legalább eljutott....