"Ha az IMF tud kölcsönt adni Nigériának vagy Csádnak, Magyarországnak is hitelt kell nyújtania!" - csapott az asztalra a minap Kövér László akkori házelnök a Le monde című francia napilap riporterének válaszolva. Ez azért meglehetősen furcsa, mivel úgy tudom, az IMF egy hitelintézet. A Kövér által képviselt Magyarország pedig kérelmező, akinek minden egyéb híresztelés ellenére égető és mihamarabbi szüksége volna a Valutaalap segítségére, ezért buzgón és minél zökkenőmentesebben illenék teljesíteni a hitel felvételéhez szükséges feltételeket, ahelyett, hogy az afrikaiak pénzén marakodunk.

Ellenkező esetben tudniillik minden valószínűség szerint államcsőd következik, és akkor aztán Obersovszky Péter minden szervilizmusa kevés lesz ahhoz, hogy Kedves Vezetőnk és cégtársai kidumálják magukat a ganéjból.

Ideje volna újra, immáron sokadszorra tisztázni valamit.

A hitel felvételének fő akadályát nem az IMF feltételei képezik. Az IMF legfőbb elvárása a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének a biztosítása, amelyre a jelek szerint hajlik is a kormány, - legalábbis addig, amíg rá nem teszi a mancsát a pénzre. Az ő fő problémájuk az, hogy az IMF pénztárához az EU beléptetőkapuján át vezet az út, ők pedig meglehetősen rugalmatlan és barátságtalan módon elvárják, hogy egy tagország betűről betűre betartsa az általa aláírt csatlakozási feltételeket. A „politikai követeléseket”, melyeket Kövér sérelmez, nem az IMF támasztja, hanem az Európai Unió. Mégpedig azon okból, hogy szeretett kormányunk rendre és szisztematikusan megszegte a klub szabályait az elmúlt néhány évben.

A jelek szerint ráadásul eszük ágában sincs visszacsinálni ezeket.

Ha pedig a mi mélyen tisztelt kabinetünk leszarja a házirendet , akkor ők is hajlamossá válnak leszarni a mi problémáinkat, ez esetben pedig az se számít, ha maga Christine Lagarde lobogtatja a mágneskapu túloldalán az eurokötegeket, az életben nem jutunk hozzá.

És ezennel el is jutottunk Nigériához, és Csádhoz.

Ők ugyanis velünk ellentétben nem tagjai az Európai Uniónak, vagyis mindennemű beléptetőkaput megkerülve egyenesen odafáradhatnak a pénztárhoz. Ha a Valutaalap úgy dönt, hogy a két afrikai ország a kockázatok ellenére is hitelképes, és pénzt ad nekik, az a szíve joga. Előttünk is ott a lehetőség, feltéve hogy el nem kúrjuk (hogy klasszikust idézzek), csak épp a másokra való ujjal mutogatás helyett teljesíteni kellene a feltételeket.

Ehelyett megint befeszítünk, vádaskodunk, meg a tahóságunkkal kérkedünk. Ezúttal a jelek szerint Kövéren volt a sor, hogy demonstrálja hősiességünket, és megmutassa: rólunk bizony lepattannak a pénzvilág nyílzáporának vesszei, úgyhogy jobban teszik, ha a mi feltételeinket veszik alapul a hiteltárgyalások során, és punktum!

Márpedig a Kövéréhez hasonló megnyilvánulások könnyedén odáig fajulhatnak, hogy a viszonylag rugalmas és béketűrő IMF is kijön a sodrából, és mire nagy nehezen rászánjuk magunkat, hogy teljesítsük az Unió által előírtakat, a „kedves ukrán hölgy” munkaadói felveszik az arcukba dobott kesztyűt, és mehetünk vissza szépen a sor végére. Aztán gondolkodhatunk, miért van az, hogy már megint szívatnak bennünket.

De nézzük, mily módon folyamodik az orbáni kormányzat a rendkívüli segélyként is felfogható kölcsönért, és hogyan viszonyult ahhoz a két szervezethez, amely ezt volna hivatott biztosítani az ország túlélése érdekében.

Orbán rögtön a Fidesz hatalomra kerülése után helyre tette őket, a legelső nemzetközi sajtótájékoztatóján fontosnak látta kijelenteni: „sem az IMF, sem az EU nem a főnökeim”. Alig 2 hónappal ezután a Valutaalapot sikeresen ki is paterolták az országból diadalittas melldöngetés közepette, és az elkövetkező években tisztségviselőink egyetlen alkalmat sem szalasztottak el, ha arról volt szó, hogy bele lehet rúgni a „hárombetűs intézménybe”. Egészen tavaly év végéig, amikor is rájöttek, hogy szuperszonikus sebességgel ürül a kassza. Ezzel párhuzamosan az EU-val szemben is fokost ragadtak, és a csatlakozási egyezményekre fittyet hányva szétbarmoltak minden féket, ellensúlyt, a független intézmények élén elsődleges feltétellé vált a fideszes pártkötődés, visszamenőlegesen, és szelektáltan adóztattak, és folyamatosan megpróbálják átverni az uniós ellenőrző testületeket, hol jogszabálytervezetek „véletlen” félrefordításával, hol hamis adatok szolgáltatásával, amire legutóbb épp tegnap volt példa.

Amíg Kedves Vezetőnk és barátai a jogi tudásukat mindenekelőtt a partnereik átverésére szándékoznak felhasználni, ne csodálkozzunk azon, hogy Fellegit külföldről tornáztatják, a Vezér ülepe meg lassan gyökeret ver a tárgyalóasztalnál. Hónapok telhetnek még el így, és tévedés ne essék, mi vagyunk azok, akiknek fogytán az ideje.

Ezt már maga Kövér is belátja, mikor akarva-akaratlanul, de elszólja magát:

„Magyarország számára a legközvetlenebb veszélyt nem a szegények helyzetének romlása jelenti, hanem a középosztály alsó rétegének lecsúszása. Ez élet vagy halál kérdése!”

Itt már szó sincs semmiféle biztonsági hálóról, ami jól jön ugyan, de remekül megvagyunk nélküle.

Szó sincs arról, hogy megúszható volna az IMF-fel, és az EU-val való megállapodás.

Ha ez nem történik meg záros időn belül, akkor bekövetkezik az alsó-középosztálynak titulált bérből és fizetésből élő népréteg lecsúszása, elszegényedése, amely ma már koránt sem puszta paranoia. A csökkenő jövedelmek és az egyre növekvő árak miatt ez a folyamat már most elkezdődött, elég körülnézni a saját környezetünkben, és kristálytisztán látható.

Ha ezt a folyamatot nem tudják megállítani, akkor a hálátlan, és dühös tömegek türelme előbb-utóbb igencsak végesnek bizonyulhat, és azt már Petőfi óta tudjuk: ha föltámad a tenger, akkor biz' a víz az úr.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.