Kövezzenek meg érte, de én egyszerűen képtelen vagyok megemészteni ezt a félkarú rablók betiltása miatt összetrombitált rendkívüli kormányülést. A szerencsejáték-függőség komoly probléma, de az volt hat hete, hat hónapja, meg hat éve is, nem vasárnap estéről hétfő hajnalra szakadt a nyakunkba, mint az árvíz, vagy a vörösiszap.

Az ügyben ráadásul történtek intézkedések, épp Lázár János javaslatára emelték meg a pénznyelő automaták működtetése után fizetendő adót az idei évtől. Még Lázár is azt állítja, hogy ennek köszönhetően komoly eredményeket értek el (az E-Casino Szakmai Szövetség 2012. augusztusi jelentése szerint mostanra 24 ezerről 1 ezerre csökkent a gépek száma), ergó tavaly ilyenkor sokkal súlyosabb volt a helyzet - vele pedig az állítólagos nemzetbiztonsági kockázat - , mégsem jutott eszébe senkinek rendkívüli kormányülés összehívása.

A gyűlés szükségességét kétfajta indoklással igyekeznek alátámasztani.

 

Egyrészt azt állítják, így elébe tudnak menni annak, hogy a szerencsejáték lobbi megfúrja, vagy felpuhítsa a törvényt. Ez az állítás hülyeség úgy, ahogy van. A szerencsejáték lobbi ugyanis a törvény megszavazásának pillanatában nem veszi a kalapját, és somfordál ki pityeregve az életünkből, hanem utólagosan is próbálja elérni a szabályozás újbóli átgondolását, és átírását. A lobbiérdekek kivédésének módja tehát nem a törvény benyújtásának meglepetésszerű voltában, hanem a törvényhozó szervek állhatatosságában - mondhatni megvesztegethetetlenségében - rejlik.

A NER-forradalmároknak egy teljes napjába telt totálisan betiltani a játékgépek üzemeltetését, és körülbelül ugyanennyi időbe telne visszacsinálni az egészet, és újraszabályozni a piacot, ha a lobbisták a megfelelő helyen kopogtatnak.

 

slot01.jpg

 

Az első magyarázat tehát sántít. Nézzük a másodikat.

Lázár János kijelentése szerint a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban súlyos nemzetbiztonsági kockázatok vetődtek fel, másrészt "a játékgépezés sokaknál egészségügyi, pszichés zavarokat és károkat okoz, ebből adódóan költségvetési többletkiadással is jár az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben. A függőség miatt a társadalom számottevő részében gyakoribbak egyes köznyugalom, élet és testi épség, valamint vagyon elleni, illetve gazdasági bűncselekmények".

1. Ha a szerencsejáték-iparban érdekeltek - kvázi a gépek tulajdonosai - valamilyen általam érthetetlen okból súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek ránk és erről bizonyító erejű adatokkal rendelkezik a kormány, hogyan lehet, hogy nem látta fontosnak a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását és tájékoztatását? Ha olyan súlyos, komoly veszélyre utaló információk birtokába jutottak, melyek miatt hamarjában be kellett tiltani minden efféle tevékenységet, talán indokolt lett volna némi tájékoztatás, kormányoldalról ez mégsem történt meg (a bizottság végül hétfő este ült össze egy LMP-s képviselő kezdeményezésére).

2. Azt mondják, a játékgépezés egészségügyi, és pszichés zavarokat okoz, ezáltal többletkiadást generál az egészségügyben.

 

Hölgyek, urak! Akkor most készüljünk fel az alkoholtilalomra is?

A piások, vagy a dohányosok ugyanis legalább ilyen mértékben okoznak többletkiadásokat az EÜ, - és szociális ellátásban. Egyes esetekben a részegek is megzavarják a köznyugalmat, randalíroznak, verekszenek, meg balesetet is okoznak, a pálinkafőzés forradalma mégsem szúrja senki szemét. Szívesen olvasnám a kormány szakértőinek véleményét arról, hogy a félkarú rablókba belehabarodott kliensek mennyivel több kiadást jelentettek a büdzsének, mint azok, akik épp most isszák dagadtra a májukat a 2010-es orbáni kegynek köszönhetően (is).

Eszemben sincs a nyerőgépek védelmében szót emelni, és szerencsémre érintett sem vagyok, de akárhogy is nézzük, az intézkedések hirtelen voltára nem kaptunk meggyőző magyarázatot.

Eddigi tapasztalatainkból kiindulva muszáj tehát élnem a gyanúperrel, hogy megint valami óriási disznóság van kialakulóban és a félkarú rablók kinyírása mindössze egy hamarjában összeeszkábált fedősztori, ami arra szolgál, hogy lenyugtassa a kíváncsiskodókat, amíg ezen rágódunk, addig sem kutakodik senki azután, mi lehetett a hirtelenjében összehívott kormányülés valódi témája.

Úgy vélem, mostanra sikerült kiismernem annyira a Vezért, hogy kétkedve fogadjam, ha azt hallom, olyannyira szívén viseli a játékfüggők és egyéb, szociálisan megbicsaklott és kisiklott életű honfitársaink ügyét, hogy emiatt rendkívüli ülés keretében, viharos gyorsasággal törvényt hozat a megmentésükre, még ha ez újabb 30 milliárddal veti is vissza a durrdefektes biciklibelsőhöz hasonlatos, 2013-as költségvetés tervezetét.

Szerény véleményem szerint sokkal inkább valószínű, hogy a szokásokhoz híven már megint hülyének vagyunk nézve.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://limoncs.blog.hu/api/trackback/id/tr204815626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása