A Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap Pintér Sándor belügyminiszternél érdeklődött a magyarországi cigányság helyzete felől. Kérdezték még a Magyar Gárdáról, és természetesen kis hazánk közbiztonságáról is, Pintér pedig válaszolgatott is ügyesen és szemrebbenés nélkül, ahogy az tősgyökeres, Nemzeti Együttműködésben jártas csúcsminiszterhez illik.

„Két hét alatt helyre állítottam a közbiztonságot!” - mondhatta volna Pintér, de nem mondta. Világlátott ember ő, tudja jól, hogy az ilyesmi szigorúan csak belső használatra ajánlott, határainkon kívül egy ilyen mondat hallatán csak néznének rá értetlen bociszemekkel, mint Kiszel Tünde a szemöldökcsipeszre. Ehelyett aztán a komolyság látszatát megőrizve próbálta elhitetni német barátainkkal, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, ami meg még nem, hát nemsokára az lesz.

A Gárdáról szólva elmondta: „az állami renden, a törvényeken kívül senki nem tud rendet teremteni, csupán anarchiába sodorja az országot”. Milyen frappáns, nemde?

Lelki szemeimmel látom, ahogy a derék újságíró elégedetten bólogat a felelet hallatán, mit sem sejtve arról, hogy a ki tudja, most éppen milyen néven futó Magyar Gárda alakuló rendezvényén a Pintér belügyér  pártjában helyet foglaló Wittner Mária intézett szívhez szóló köszöntőt a „nyitott, tiszta arcú, hazáját féltő emberekhez”.

A zsurnaliszta sajnálatos módon azt sem tudhatja, hogy a parlament alakuló ülésén gárdamellényben feszítő Vona Gáborral „vitatkozva” pár héttel ezelőtt a derék Pintér Sándor azt találta mondani: azért jó a közmunka, mert addig se lopnak (a tudjuk kik), legfeljebb csak előtte egy picit, meg utána egy picit. Ha a derék germán riporter mindezen információk birtokában lett volna, minden bizonnyal nem a belügyminisztert tartja a leghitelesebb és legelfogulatlanabb forrásnak a vonatkozó információk megszerzésére, és valaki máshoz fordul e témában. De tekintsünk el ettől, nézzük, miről is volt szó.

Pintér beszélt egyebek közt a bevezetett szigorításokról, eldicsekedett vele, hogy az eddigi behajthatatlan pénzbüntetések helyett a törvény teljes szigorával sújtanak le a legapróbb bűnök elkövetőire is.

Kérdésre válaszolva ejtett néhány keresetlen szót az uzsorások ellen vívott dzsihádról, és azt sem felejtette megemlíteni, hogy az intézkedések hatására 30-40%-kal csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma. Vidéki állampolgárként én egész mást tapasztalok, de mivel nem venném magamnak a bátorságot, hogy vitába szálljak Pintér statisztikai adataival, hát legyen igaza.

Tábornokunk aztán megnyugtatta a német olvasókat: nincs olyan hely széles e Hazában, ahol roma honfitársainknak bárkitől tartania kéne, s kormányunk szeretett Vezetőnk értő irányítása alatt teljes gőzzel rajta van a romaintegrációs programon, a remekbe szabott közmunkaterv által hasznos tevékenységre ösztönzik a cigányságot, ami kemény feladat Pintér szerint is, hiszen “sokan annyira igénytelenek, hogy rá kell szoktatni őket az igényes munkára és az igényes életre”.

Az igényes munkáról személyes tapasztalatokat is szereztem a minap, mikor bolti eladói végzettséggel rendelkező, ám közmunkára kényszerült ismerősöm láthatósági mellénybe öltöztetve, szemeteszsákkal felszerelve rótta kisvárosom utcáit, és az amúgy kulturált, tiszta környéken elkeseredetten próbált ráakadni egy-egy taknyos zsebkendőre, vagy eldobott csokipapírra, amit aztán belerakhatna a zsákjába, így bizonyítván a hasznos munkavégzés tényét.

Azt mondja a belügyminiszter, hogy a közmunkaprogramnak köszönhetően „a romák bért kapnak segély helyett”, ami szerény véleményem  szerint köszönőviszonyban sincs a valósággal.

A helyzet ugyanis az, hogy nem kapnak semmilyen bért. A bérnek nevezhető juttatás az én értelmezésemben a minimálbérnél kezdődik. Ami az alatt van, azt nevezzük a nevén: segélynek. Magyarországon nem történt más, mint hogy a munka nélkül maradt embereket munkára kötelezték a segélyért. És ez azért nem ugyanaz.

Pintér nagyvonalúan elsiklik az ilyen részletek felett, és nem említi meg, hogy ezek az emberek a mai Magyarországon a jelenlegi gazdasági viszonyok és a napról napra emelkedő árak mellett annyi pénzért dolgoznak napi 8 órát, amennyiből még a britek hivatásos túlélő sztárja, Bear Grylls is éhen veszne Magyarországon, ha nem mentik ki időben.

A nagy magyar Survivor-program semmi másra nem jó, csak hogy kikozmetikázzák vele a statisztikai adatokat. A leszakadó, munka nélkül maradt emberek pedig a Nemzeti Ügyek Kormányának szabályai szerint 16-65 éves korig, nemre és bőrszínre való tekintet nélkül kénytelenek éhbérért dolgozni. Nem hagytak nekik sok választást.

Az pedig, hogy egyesek előtte, vagy utána elmennek, és lopnak? Persze, biztosan van ilyen...

Elítélendő, és üldözendő minden efféle cselekmény!

De hadd kérdezzem már meg: melyik az alantasabb, gyomorforgatóbb húzás? Az, ha valaki a 47.000 forintos segélye mellett kimegy a falu határába tűzifát lopni, vagy az, mikor valaki a másfél milliós fizetése mellé eltesz még hármat-négyet? Mert hogy Pintérnek a csórókról már megvan a határozott és kemény véleménye, azt látom.

De miért nem hallottam még soha, ahogy a nyakkendős bűnözőkön élcelődik?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.