Úgy tűnik, a NER-nek annyi. Vagy az országnak.

A Nemzetközi Valutaalap első embere elküldte a selyemzsinórt, nincs tovább.

Christine Lagarde, az IMF főigazgatója volt a CNN Quest Mean Bussiness című műsorának a vendége, ahol  Magyarországgal kapcsolatos kérdésekre válaszolva kijelentette:

„Nem vagyunk elégedettek, nem kötünk kompromisszumot és mi nem állunk fel az asztaltól.”

A riporter kérdésére, miszerint újraindulnak-e a tárgyalások, Christine Lagarde annyit mondott: megvárom a miniszterrel való találkozót. Majd hozzátette: az idő fontos Magyarországnak.

A fenti nyilatkozatból úgy tűnik, a Tóta W. Árpád által leírt irányba haladnak a dolgok.

Tóta W. a szombati HVG blogjában a következőket írta:

Hiábavaló munka lenne úgy gatyába rázni a magyar költségvetést, ha közben esély sincsen arra, hogy fair választáson válthassuk le ezt a példátlanul ostoba bandát az ezer évre bebetonozott szoponcaikkal és gránitba vésett varázsigéikkel együtt. Amint levegőhöz jutnak, folytatják tovább. Ha komolyan gondolja Nyugat-Európa és Amerika a magyar demokrácia védelmét, akkor addig kell lépnie, amíg a formálódó autokrácia kiszolgáltatott. Amelyiknek már megvan az atombombája, az reménytelen eset. (…) Ráadásul nemcsak azt kellene kitaposni Orbánból, hogy visszavonja az alkotmányt, meg a választási és a médiatörvényt, mert az előző törvények visszaállítása sem elegendő. (...) Most, hogy kudarcot vallott, minden figyelmeztetés ellenére nekiment a falnak, a rendszere is elvesztette az értelmét. Igen, ez csupa olyasmi, amit kultúrnépek elintéznek maguk közt, de ahogy a pénzünkkel gazdálkodni se tudunk, úgy néz ki, ehhez is kell a nemzetközi, mentori segítség. Ami most úgy kezdődhetne el, hogy a tárgyalások megkezdésének feltételeként ezeket mind aláíratják a kétharmaddal. Nesze koki, nesze saller, büdösbogár!

Lagarde meglehetősen kemény hangú nyilatkozatát Fellegi Tamás pár nappal ezelőtti szavainak fényében is érdemes vizsgálni, mikor is azt mondta, az IMF-ben sokkal jobb fejek ülnek, mint az EU-ban, mivel Brüsszelből csuklóztatják, nem veszik fel a telefont, de még időpontot sem adnak neki.

Amúgy is felesleges volna azt gondolni, hogy Lagarde asszony kizárólag a gazdasági tárgyú törvények megsemmisítésére céloz, mikor azt mondja: bízik benne, a magyar hatóságok hajlanak majd arra, hogy a törvényeket összhangba hozzák az európai joggal.

Az IMF a szabályok szerint csak és kizárólag az EU-val karöltve folyósíthat pénzt nekünk. Az EU beleegyezése nélkül nem. Ezenfelül a Nemzetközi Valutaalap döntéseiben jelentős befolyással bír az Amerikai Egyesült Államok is. Ha rápillantunk az elmúlt napok rólunk szóló híreire, a vég nélkül érkező amerikai és európai bírálatokra, biztosak lehetünk benne, hogy a követelések nem állnak meg a jegybanktörvény és a bebetonozott egykulcsos adó visszavonásának szintjén.

Hogy is fogalmaz Lagarde?

Nem vagyunk elégedettek!

Nem kötünk kompromisszumot!

A tárgyalások esetleges újraindulásáról csak a találkozó után döntünk!

Az idő fontos Magyarországnak!

Mi nem állunk fel az asztaltól!

(Vagyis ha a tárgyalások füstbe mennek, azért a magyar felet terheli minden felelősség)

És Fellegi szerint ő a jó fej, uniós oldalról sokkal  keményebben állnak hozzánk!

Igen, kérem, ez bizony ultimátum!

Nincs több trükk, megunták. Itt már hiába minden szómágia, minden hőzöngés, mosakodhat Martonyi elvtárs a Le Figaro-ban, beleringathatja magát Deutch, hogy alkudozhatunk, mert senkinek sem érdeke a bedőlésünk. Vége a dalnak. Lehet, hogy nem érdekük, de túl nagy a nyomás a többi tagállam és Amerika részéről. Nem szívesen, de bevállalják, ha kell. Inkább elviselik az ezzel járó károkat, mint hogy holnaptól a mi példánkat követve, ránk hivatkozva újabb és újabb európai országok vezetői kezdjenek maguknak diktatúrákat építgetni.

Orbán kihúzta a gyufát, túllőtt a célon.

Az, ami jövő héten kezdődik, az nem tárgyalás.

Kapunk egy ajánlatot. Egy utolsó utáni esélyt.

Megkérdezik: kell, vagy nem?

Ha elfogadjuk, megúszhatjuk. Ha nem, akkor magunkra vessünk, mert ez esetben mi álltunk fel az asztaltól. Orbánnak pedig nincs több választása, vagy feladja az autokratikus törekvéseit, és maradék tekintélyét odadobva visszacsinál mindent, vagy bevállalja az államcsődöt és a saját népe tépi cafatokra. Esetleg ott van még a gyurcsányi út: lemond, és valamelyik emberével végezteti el a romok eltakarítását.

Orbán Viktor megbukott.

A kérdés már csak az, mi is megyünk-e vele a levesbe.

Tóta W. Árpád teljes írása itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.