A Kedves Vezető ma tiszteletét teszi Brüsszelben, hogy José Manuel Barrosoval folytasson tárgyalást azokról a  törvényekről, melyeket kénytelen megváltoztatni, hogy hozzájussunk ahhoz a pénzhez, amely az utolsó esélyünket jelentheti az államcsőd elkerülésére.

Ez a legnagyobb valószínűség szerint mind összegében, mind formájában igencsak hasonlatos lesz a Gyurcsányék által igénybe vett hitelhez. A Fidesz akkori szócsövei harsogva tülkölték tele az országot, hogy tudassák a zemberekkel: a posztkommunisták szégyenpadra ültették az országot! Saját magukkal szemben minden bizonnyal megértőbbek lesznek, sőt, én arra tippelek, hogy ellenkező előjelet kap ez a mostani esemény, s Orbán újra a haza megmentőjeként tér majd vissza közénk a tárgyalások végeztével.

Előzetes nyilatkozatai tükrében a Vezér mai tevékenysége szapora bólogatásokra és biz'istenezésekre szorítkozik. A mielőbbi hitelfolyósítás érdekében megígéri, amit elvárnak tőle, egy-két jelképesnek számító kifogást kivéve, hiszen az mégiscsak hülyén mutatna a pedigrén, ha úgy jönne haza, hogy egy ponton sem sikerül visszavernie a támadást.

Az EU-val tehát akár nyugvópontra is érhetnek a dolgok, és ezáltal az IMF-tárgyalások előtt is megnyílhat az út. A piacok is optimisták, ami már most tükröződik az euró árfolyamában.

Akár reményteljes bizakodással is tekinthetnénk a folyamatra, azonban sokakban ott motoszkál a kérdés: mennyire vehető biztosra, hogy egy esetleges gyors megállapodás után ez az idilli állapot meg is marad? Orbán hitelessége ma már a nullával egyenlő, azt sem hiszik el odakint, amit kérdez. Kíváncsi lennék, ezek után miféle garanciát nyújthat arra, hogy a most visszavont, vagy módosított törvényeket minimális változtatással nem nyújtja be valamelyik embere abban a pillanatban, ahogy megszárad a tinta az újabb IMF-iraton.

Persze lesznek majd papírra vetett dörgedelmek, feltételek, amiket aláíratnak Viktorral, de hát maga az egész EU-tagság is egy átfogó írásos szerződésen alapul, s lám, milyen játszi könnyedséggel forgatta ki az egészet, és hajtogatott belőle papírcsákót! Ha időközben nem cseszi el azzal, hogy túl sok pénzt oszt ki az általa futtatott gazdagabb szavazók között, és nem üt be az újabb válság, vagyis nem szorulunk meg anyagilag, törhetnék a fejüket a brüsszeli bürokraták, hogyan állítsák meg az Oroszlánszívűt a minidiktatúra további építgetésében.

Milyen garancia van arra, hogy amint a pénzt zsebre vágja, nem szavaztatja meg újra a visszavont törvényeket a kétharmados szavazóautomatával? Szerintem semmi.

Aztán van még egy közelmúltbeli esemény, ami némi fejtörésre adhat okot.

A 2008-ban felvett hitelkeret utolsó részletét a Bajnai-Oszkó kabinet nem használta fel. Akkoriban már sikeresen lehetett finanszírozni az országot a piacról, így nem volt szükség a pénz igénybevételére, az az MNB devizatartalékai közt pihengetett. Egészen addig, míg Orbánék nyélbe nem ütötték az évszázad üzletét. Úgy döntöttek ugyanis, hogy a megmaradó hitel összegéből felvásárolják az oroszoktól a hőn áhított MOL-részvényeiket.

Fellegi Tamás 2011. május 24-én állt a nyilvánosság elé a bejelentéssel: „A magyar állam 1,88 milliárd euróért szerezte vissza a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészt. A részvényvásárlást a magyar állam a már korábban lehívott IMF-hitelből finanszírozza.”

Ennek kapcsán a szervezet rögtön nemtetszését fejezte ki, „a fel nem használt hitelrész nemcsak IMF-pénzt jelent, hanem az Európai Bizottságtól származó forrásokat is, így helytelen összekötni az IMF nevét a Mol-tranzakcióval” - szólt a közlemény. Irina Ivascsenko arra is figyelmeztetett, hogy „a Mol-tranzakció finanszírozása nem állna összhangban azokkal a célkitűzésekkel, amelyek mellett 2008-ban elindult az IMF hitelprogramja (fizetési mérleg támogatás, pénzügyi intézmények stabilitásának támogatása)”.

Fellegi leporolta magáról a kéretlen intelmeket, hisz ő ezzel szemben másképp vélekedett:

„Az IMF-től kapott pénz nincs megcímkézve, nincs jelölve, hogy a Valutaalaptól származik, a kormány devizatartalékainak szerves részét képezi.”

Tehát megint a régi, jól bevált opció lépett alkalmazásba: amit nem tilos, az szabad!

Amiről nem mondható ki egyértelműen, hogy törvénytelen, az nálunk még bőven belefér.

Ez az ősi, kipróbált módszer a jelek szerint működtethető is normál körülmények között. Egészen addig, míg újra be nem kell állni a kasszához egy kis segélyért.

A fent említett hitelezők ugyanis mostanra tökéletesen tudatában vannak, kinek készülnek pénzt adni. Azt is tudják, hogy amint Orbán feje fölül elmúlik a közvetlen veszély, rögtön annak a lehetőségét kezdi keresni, hogyan lehet kerülőutakat találni a kényszerű alku kijátszására, vagy épp arra, hogy a folyósított milliárdokat arra használhassa, amire neki tetszik, még ha köszönőviszonyban sincs azokkal a célokkal, amire kapta.

Most, hogy nagyon kell a pénz, kezes bárányként viselkedik, de amint eléri a célját, újra átmegy kerge birkába. Ez szinte biztos. Megbízhatatlan, kiszámíthatatlan, agresszív és sunyi. Ezek pedig nem a legelőnyösebb paraméterek olyasvalakire nézve, akinek kölcsönözni készül az ember.

A kormány megbízhatatlansága valószínűleg extra biztosítékokat igényel majd mind az IMF, mind az EU részéről, ezért én nem gondolom, hogy rövid úton nyélbe üthető ez az üzlet. Orbán ma úgy ment ki Brüsszelbe, hogy megígér mindent, amit kérnek tőle a pénzért cserébe.

A brüsszeli hitelezőknek viszont szerintem már most azon jár az esze, hogy a ma elhangzott ígéreteket hogyan tartassák be vele hosszú távon is.Nem lesz könnyű dolguk.

Hiszen azt már jó ideje tudjuk: valamit megígérni nem kerül semmibe, és Orbánnál csak arra szabad figyelni, amit csinál. Arra sosem, amit megígér!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.